BINCISZ (BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE)
Fejléc

 

 Képtalálat a következőre: „fleisz jános”

Megjelent dr. Fleisz János történész legújabb könyve Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 címmel, amely már kapható az Illyés Gyula, a Libris Antica, és a Kolbe könyvesboltokban. A Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott és a nagyváradi Litera Print nyomdájában ízlésesen kiállított kötet, úttörő jellegű, átfogó művelődéstörténeti szintézis, igazi hiánypótló mű.

A könyv bemutatja, hogyan lett Nagyvárad újra Magyarország része, mennyire sikerült visszaállítani a várost magyar nemzeti térré és végül a már tragikussá vált helyzet után, hogyan került ismét román közigazgatás alá. A kötet tárgyalja az új népességi, társadalmi állapotokat, a város történetének legfontosabb eseményeit, az 1940-1944-es művelődési élet általános jellegzetességeit. A továbbiakban foglalkozik az oktatás, tudomány, a társadalom és az egyházak korabeli helyzetével, majd a város ünnepei áttekintése után, ismerteti a nagyváradi irodalom, média, művészet (képzőművészet, színház, mozi, zene stb.) és sport teljesítményeit. 

 
A K T U Á L I S
 
BEMUTATKOZÁS

 Bemutatkozás >>>

Prezentáció >>>

Tag- és társszervezetek küldöttei >>>

 
MENŰ
 
Dr. Fleisz János, egyetemi magántanár, a BINCISZ elnöke.

Dr. Fleisz János nagyváradi, magyar, történész.png

Dr. FLEISZ János a Wikipédián

Dr. habil. Flesz Jánosa Magyar Tudományos Akadémia  köztestületi tagja.

(szül.: 1951. 06. 03., Nagyvárad)

Tudományos osztály: MTA II. - Újkori és jelenkori magyar várostörténet
Munkahely: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
tel.: +40 259 432 837, fax: +40 259 137 898
Levelezési cím:  P. O. Box. 1-204.

Tel.: +40 259 413 103

E-mail: sava@lady.rdsor.rofle@freemail.hu

  

Szakmai önéletrajz  >>>

 

Honlapja >>>

 

MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ

LAUDÁCIÓ >>>

 

 
Dr. Fleisz János a SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY elnöke

 

SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY

 
Dr. Fleisz János, nagyváradi tanácsos

 

 
Dr. Fleisz János nezetközi sakkbíró

Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

 
Tagszervezetek
 
BINCISZ FELHÍVÁS

 

FELHÍVÁS >>>

Utalja jövedelemadója 2 % -át bankszámlánkra

NYOMTATVÁNY >>>

 

 
LAUDÁCIÓ
2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.
A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész. 
 

 
.

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-21
 
Blitz
 
H Í R E K/C I K K E K

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA - „A magyar kultúra nemzettudatunk megerősítője”

  2019.01.21. 15:05

A nagyváradi ünnepség keretében bemutatják a tavaly megjelent és a magyar országházban bemutatott Szacsvay Imre – Az 1848–1849. évi Országgyűlés mártírjai című kötetet is.

Magyar Kultúra Napja 2019

  2019.01.18. 08:02

A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE 2019

„A magyar kultúra nemzettudatunk megerősítője”

     

Nagyvárad, 2019. január 23. (szerda) 17.00 óra

 

Helyszín: Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ, Múzeumterem. Ezredévi emléktér / Str. Libertății 40. szám.

 

Üdvözlő beszédek

Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke

Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke, az EMKE alelnöke

Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen elnöke

           

                       A Bajnóca Népdalkör (Berettyóújfalu) műsora

 

„Az eddig Ámene”

       A 100 éve távozott Ady Endre

Verscsokor Meleg Vilmos színművész előadásában.

 

Könyvbemutató

 

            Szacsvay Imre. Az 1848-1849. évi Országgyűlés mártírjai. Országház        Könyvkiadó, Budapest. 2018.

            Szacsvay Imre emlékéről és aktualitásáról beszélget dr. Fleisz János és   Porkoláb Lajos

 

Szervezők:

 

MAGYAR POLGÁRI EGYESÜLET-NAGYVÁRAD

BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

(BINCISZ)

 

Együttműködő partnerek:

 

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), Partiumi Alelnökség

Bihari Népfőiskola, Berettyóújfalu

Biharország Civil Társulás

Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen

Sapientia Varadiensis Alapítvány

 

KÖZTES-EURÓPA KONFERENCIA SZEGEDEN - TÖRTÉNELMI RÉGIÓK SORSA AZ OSZTRÁK - MAGYAR MONARCHIÁTÓL NAPJAINKIG

  2018.12.09. 18:48

2018. december 7-én, nemzetközi konferenciára került sor Szegeden neves meghívottak részvételével. A rendezvényen Nagyváradról előadást tartottak dr. Fleisz János történész és dr. Szilágyi Ferenc geográfus.

 

 

Képek >>>

 

 

 

XVII. Civil Akadémia a Vajdaságban

  2018.11.20. 11:12

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csoportkép Adán

2018. november 15-18 között szervezték meg a XVII. Civil Akadémiát a szerbiai Vajdaságban. A programban négy országból 14-en vettek részt.

További képek >>>

Cikk a Bihari Napló napilapban >>>

 

Idén is megünnepelték a magyar tudomány napját

  2018.11.12. 14:39

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Fleisz János, a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke a magyar tudomány napja partiumi megünneplésének múltjára tért ki, elmondva, hogy a szélesebb értelemben vett Erdély területén legelőször Nagyváradon ünnepelték meg a jeles napot, 2000. november 3-án, ám hat év elteltével abbamaradt. 2015-ben létrejött a Partiumi Területi Kutatások Intézete, amely tudatosan felvállalta a regionális kutatást, így 2016-ban megrendezték az első Partium-konferenciát, majd 2017-ben a Sapientia Varadiensis Alapítvánnyal és több társszervezővel közösen megrendezték az első magyar tudomány napi konferenciát. Ekkor kezdeményezték a Partiumi Regionális Munkabizottság létrehozását, amelynek megalakulása jelenleg folyamatban van. Felismerték: ahhoz, hogy a Partiumban kibontakozhasson a regionális tudományművelés, intézményépítés, szükség van a magyar tudomány központi és regionális intézményeinek támogatására, a velük való kapcsolatok kiépítésére. A tavalyi sikeres újrakezdés folytatásra buzdított, és szeretnék, hogy az idénre jelentősen kibővült rendezvény megtalálná állandósuló formáját – emelte ki Fleisz János.

Az irodalom és a kultúra éltető közege

  2018.11.07. 07:21

November 5-én és 6-án a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) Az irodalom és a kultúra éltető közege: a lokális és a regionális címmel tartanak konferenciát. A szakmai tanácskozáson hazai, magyarországi és szerbiai előadók is részt vesznek.

 

Képek >>>

 

 

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2018

  2018.10.31. 16:24

.

 

Nagyvárad idén is csatlakozik a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz

  2018.10.30. 10:46

A Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 15 éve minden év novemberében megrendezett országos és határon túli programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban. A 2018. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója a “Határtalan tudomány”. Az eseménysorozathoz Nagyvárad is csatlakozik, ahol november 9-én szervezik meg a Partiumi Magyar Tudomány Napját. Szervezők a PKE – Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, a Károli Gáspár Református Egyetem. A partnerek között ott van a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma is.

 

Megalakult Nagyváradon a Partiumi Regionális Munkabizottság

  2018.10.29. 12:12

C:\Users\Marika\Pictures\Fotók\LOGOK\kolozsvári akadémiai bizottság.jpg

Megalakult Nagyváradon a Partiumi Regionális Munkabizottság

2018. október 25-én tartotta alakuló ülését Nagyváradon a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kolozsvári Akadémiai Bizottságának (KAB) keretében létrejövő Partiumi Regionális Munkabizottság (PREM).  

Az MTA KAB alapszabályzata szerint a szakbizottságoknak és munkabizottságoknak egy-egy régióban működő tagjai regionális munkacsoportba tömörülhetnek és saját munkatervük szerint működhetnek. Ennek alapján indult el a tavaly az a kezdeményezés, hogy a Partiumban élő és tevékenykedő tudósok, illetve a tudománnyal szakszerűen és rendszeresen foglalkozók egy regionális tudományos munkabizottságot hozzanak létre.

A Partiumi Regionális Munkabizottság (PREM) feladatának tekinti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) célkitűzéseinek támogatását, a régió tudományos kutatásban és oktatásfejlesztésben érdekelt, a Partiummal foglalkozó, az azt kutató és oktató szakemberek összefogását, a Partium kutatások új eredményeinek széleskörű közzétételét, a fiatal kutatók támogatását. A tudományos Munkabizottság célja, hogy koordinálja és segítse a Partium területén végzett, tudományos igényű kutatások megszervezését; szolgálja a partiumi, erdélyi és határ menti tudományos kapcsolatok megerősödését.

Az ülésen megtárgyalták az alapszabályt, majd egyhangulag kimondták a Partiumi Regionális Munkabizottság (PREM) megalakulását. Ezután a vezetőség megválasztására került sor.

A Munkabizottság megválasztott elnöke Dr. habil. Fleisz János egyetemi tanár, a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke, titkára pedig Dr. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Területi Kutató Intézet (PTKI) alapító igazgatója lett.

A vezetőség megválasztása után, elfogadták a Munkabizottság 2019-es munkatervét, majd megtárgyalták az aktuális ügyeket és az idei tudomány napi rendezvény szervezési kérdéseit.  

A megalakulás a Kolozsvári Akadémiai Bizottságának (KAB) vezetőségének jóváhagyásával válik majd véglegessé, de a továbbiakban is van lehetőség a bizottság munkájához való csatlakozásra, a MTA köztestületének partiumi tagjai (főleg Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megyékből) a szándékukat a következő e-mail címre küldhetik be, ahonnan a jelentkezési lapokat is igényelhetik: premkab.mkb@gmail.com

Partiumi Regionális Munkabizottság első ülésére 2018. november 9-én a Partiumi Magyar Tudomány Napi rendezvények keretében kerül majd sor.

PARTIUMI MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA 2018

  2018.10.29. 09:11

 

PARTIUMI MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA 2018

a Magyar Tudomány Ünnepe 2018 keretében

 

HATÁRTALAN TUDOMÁNY

Térségi együttműködés a magyar tudományos kutatásban

2018. november 9, péntek, 10.00 óra

 

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Új épület). Nagyvárad, Sulyok István utca14-16.

 

9.00- 10.00 Regisztráció – Földszint

10.00-10.45 Ünnepi megnyitó - Aula  

Dr. Pálfi József rektor, Partiumi Keresztény Egyetem

Dr. Fleisz János elnök, Sapientia Varadiensis Alapítvány

Dr. Szilágyi Ferenc alapító igazgató, Partiumi Területi Kutatások Intézete

Köszöntők

Morvai Tünde osztályvezető, MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest

Melan Karolina, gyűjteményvezető, O’sváth-ház, Csenger

10.45-11.45 Ünnepi plenáris előadások

Dr. Néda Zoltán akadémikus, elnök, MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság

Az MTA KAB aktuális programjai és jövőbeni tervei

Dr. Kovács András akadémikus, egyetemi tanár, Kolozsvári BBTE

A váradi fejedelmi palota és rokonsága

Dr. Gál Zoltán elnök, Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT), Pécs

Kelet-Közép-Európa modernizációs lejtőn? Gazdasági törésvonalak a régióban.

11.45-12.00 Kávészünet

12.00-12.30 Könyvbemutató és a Staféta átadása – Dr. Debrenti Edith

12.30-13.30 A Partiumi Regionális Munkabizottság tanácskozása

Térségi tudományos együttműködési formák, közös tevékenységek, munkaterv

Kapcsolódó kép

 

 

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
HÍRDETMÉNY

 

 

                         


 

 
NAPTÁR/AJÁNLÓ
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
ESEMÉNYNAPTÁR

 

 

 
TIBOR ERNŐ GALÉRIA

 

 //tiborernogaleria.gportal.hu

  
 
NAGYVÁRADI CIVIL KEREKASZTAL (NCK)

 
MCSZESZ

 

 
POSTICUM

 

www.posticum.ro – Guesthouse and center for Spirituality, Culture and  Dialogue

 
Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezek Fóruma

 

Civil szervezetek - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu

 
CIVIL EGYÜTTMŰKŐDÉSI TANÁCS - CET

 

 
Írj nekünk!
fle@freemail.hu
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
ARHÍVUM

 

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FESTUM VARADINUM

Festum Varadinum

 

 
LINKEK
 
Lábléc


"A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) Szövetségi Tanácsa kiindulva abból, hogy a magyar közösség érdekében tevékenykedő civil szervezetek között nincs olyan átfogó erő, egy olyan testület, amely a nagyváradi magyarság civil társadalmi érdekeinek egészét képviselné, hogy védelmezni kell a helyi magyarság sajátos közösségi értékeit, amelyek szerves részét képezik mind az ország, mind pedig Európa értékeinek; hogy a jelenlegi válságos időkben a civil szervezeteknek meg kell teremtenie a fennmaradásukat és fejlődésüket biztosító feltételeket és főleg, hogy képviselni kell a nagyváradi civil szervezetek sajátos érdekeit mindazon esetben, amikor ez szükséges, javasolj

a egy Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) sürgős létrehozatalát.  Ez lenne az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetűek.  Ez az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan 

közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetüek."   (Dr.Fleisz János, a BINCISZ elnöke, az NCK kezdeményezője)

 

 

 

 

CIVIL VEZETŐK LÁTOGATÁSA BRÜSSZELBEN

2007 november elején erdélyi, partiumi és bánsági civil vezetők tettek látogatást Brüsszelben Konya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő meghívására. A mintegy 30 tagú küldöttségben Nagyváradot dr. Fleisz János a BINCISZ és a Sapientia Vardienis Alapítvány elnöke, a Nagyváradi Civil kerekasztal kezdemémyezője és Szentmiklósi Zoltán a RMGE Bihari osztályának elnöke képviselték.

 

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL