BINCISZ (BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE)
Fejléc

 

 Képtalálat a következőre: „fleisz jános”

Megjelent dr. Fleisz János történész legújabb könyve Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 címmel, amely már kapható az Illyés Gyula, a Libris Antica, és a Kolbe könyvesboltokban. A Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott és a nagyváradi Litera Print nyomdájában ízlésesen kiállított kötet, úttörő jellegű, átfogó művelődéstörténeti szintézis, igazi hiánypótló mű.

A könyv bemutatja, hogyan lett Nagyvárad újra Magyarország része, mennyire sikerült visszaállítani a várost magyar nemzeti térré és végül a már tragikussá vált helyzet után, hogyan került ismét román közigazgatás alá. A kötet tárgyalja az új népességi, társadalmi állapotokat, a város történetének legfontosabb eseményeit, az 1940-1944-es művelődési élet általános jellegzetességeit. A továbbiakban foglalkozik az oktatás, tudomány, a társadalom és az egyházak korabeli helyzetével, majd a város ünnepei áttekintése után, ismerteti a nagyváradi irodalom, média, művészet (képzőművészet, színház, mozi, zene stb.) és sport teljesítményeit. 

 
A K T U Á L I S
 
BEMUTATKOZÁS

 Bemutatkozás >>>

Prezentáció >>>

Tag- és társszervezetek küldöttei >>>

 
MENŰ
 
Dr. Fleisz János, egyetemi magántanár, a BINCISZ elnöke.

Dr. Fleisz János nagyváradi, magyar, történész.png

Dr. FLEISZ János a Wikipédián

Dr. habil. Flesz Jánosa Magyar Tudományos Akadémia  köztestületi tagja.

(szül.: 1951. 06. 03., Nagyvárad)

Tudományos osztály: MTA II. - Újkori és jelenkori magyar várostörténet
Munkahely: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
tel.: +40 259 432 837, fax: +40 259 137 898
Levelezési cím:  P. O. Box. 1-204.

Tel.: +40 259 413 103

E-mail: sava@lady.rdsor.rofle@freemail.hu

  

Szakmai önéletrajz  >>>

 

Honlapja >>>

 

MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ

LAUDÁCIÓ >>>

 

 
Dr. Fleisz János a SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY elnöke

 

SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY

 
Dr. Fleisz János, nagyváradi tanácsos

 

 
Dr. Fleisz János nezetközi sakkbíró

Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

 
Tagszervezetek
 
BINCISZ FELHÍVÁS

 

FELHÍVÁS >>>

Utalja jövedelemadója 2 % -át bankszámlánkra

NYOMTATVÁNY >>>

 

 
LAUDÁCIÓ
2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.
A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész. 
 

 
.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-21
 
Blitz
Tartalom
 
ARCHIVUM
ARCHIVUM : A BINCISZ SZÖVETSÉGI TANÁCSA

A BINCISZ SZÖVETSÉGI TANÁCSA

  2005.02.21. 16:07

Dr. Fleisz János elnök és Dukrét Géza elnök sajtóreferens Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) 3700 Nagyvárad, Republicii (Fő) u. 26 sz.

JEGYZŐKÖNYV
mely felvétetett 2000. február 29-én a Szövetségi Tanács első ülésén

Jelen vannak: Dr. Fleisz János, Sapientia Varadiensis - elnök, BINCISZ elnöke, Venczel Márton EME megbízott, Dukrét Géza EKE-elnök, Agyagási Ernő EMT - elnök, Pasztái Ottó - Premontrei Öregdiákok - elnök, Csernák Béla - Biharigáz -alapító tag, Horváth Géza - RMGE-megbízott, Szél Katalin -Tibor Ernő Galéria - titkár, Diós Erika - Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítvány - titkár, Mikó Rozália Mindennapok kereszténye - megbízott, Kelemen Mária - Anna Nőszövetség - elnök, Kun Irén - Lazarus Alapítvány
- titkár (Bihar).
Fentiek szavazati joggal felruházottak, a Szövetségi Tanács (SZT) tagjai.
Meghívottként, konzultációs joggal jelen vannak:
Szél Sándor (EMT) - Ellenőrző Bizottság tagja, Nagy Aranka (EKE) -Ellenőrző Bizottság tagja, Varga András - ügyvezető titkárjelölt.
Az SZT 14 tagja közül jelen van 12, tehát az ülés határozatképes. (Hiányzik a Tempó Klub és a Matyi Műhely képviselője).
1. Elnöki beszámoló, tájékoztató dr. Fleisz János, a BINCISZ l évre választott elnöke emlékeztet a BINCISZ megalakulásának körülményeiről, rövid történetéről. Hangsúlyozza a civil (polgári) társadalom jelentőségét, súlya megerősítésének fontosságát. A BINCISZ megalakulásának időpontja 1999. dec. 8., első ülésének időpontja 2000. január 20.
2. Az SZT összetételének véglegesítése
Egyhangú szavazattal határozat született, hogy az SZT-ben a tagszervezeteket az elnök vagy annak megbízottja képviseli, Ugyancsak egyhangúan fogadták el azt, hogy az SZT rendes üléseit negyedévenként tartja.
3. Alapszabályzat elfogadása - egyhangú szavazással.
4. Ügyvezető titkár megbízása
Az SZT Varga András ny. mérnököt bízza meg az ügyvezető elnök feladatának elvégzésére. Varga András azzal a kikötéssel, hogy segítséget kap a titkári teendők ellátásában (gépírás) és amennyiben kéthetente, minden második kedden 17-től 19 óráig kell jelen lennie a BINCISZ székhelyén, ideiglenesen elvállalja a tisztséget. Az SZT egyhangúan elfogadja a feltételeket és az ügyvezető titkár személyét.
5. A BINCISZ tagszervezeteinek bemutatkozása
Dr. Fleisz János a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke elmondja, hogy az Alapítvány 1998 végén alakult. A kezdeményezők dr. Fleisz János és dr. Szabó Edina. Az Alapítványt héttagú kuratórium vezeti és élvezi az RMDSZ, a Katolikus Püspökség, valamint a Református Püspökség támogatását. Tevékenységét 1999. január l-jén kezdte 34 taggal, mely jelen pillanatban 62 főre növekedett. Az Alapítvány szoros együttműködésben van az EME Nagyváradi Fiókszervezetével, programjainak többségét; közösen szervezik.
Az EME Nagyváradi Fiókszervezetét szintén dr. Fleisz János, a szervezet elnöke mutatja be. 1995 májusától csoportként, majd 1999-től fiókszervezetként működnek. A fiókszervezet élén a Vezetőtanács áll. Tagjainak létszáma 340. Állandó kapcsolatot tart az EME-központtal, mely Kolozsváron működik, Benkő Samu elnök vezetésével. Az EME feladatának tekinti a tudományos kutatómunka felkarolását, népszerűsítését, valamint a kultúra támogatását. Folyamatosan szervez tudományos-kulturális rendezvényeket. Venczel Márton kiegészítésében elmondja, hogy az EME 140 éves múltra tekinthet, újraalakulása 10 éve történt. A kolozsvári központ publikálási lehetőséget is biztosít.
Dukrét Géza az EKE nagyváradi szakosztályát mutatja be, mint elnök. Az EKE 1891-ben alakult Kolozsváron, majd 1991-ben újraalakult 16 osztállyal. A bihari osztály is 1991-ben alakult és szorosan együttműködik a Partiumi és Bánsági Alapítvánnyal. Jelenleg 200 fizető tagja van és sok-sok szimpatizánsa. Tevékenysége: amatőr turizmus, környezetvédelem, honismeret, műemlékvédelem. Szerveznek ezen kívül tanfolyamokat túravezetőknek, valamint vándortáborokat. Kolozsváron megjelenő kiadványuk a Gyopár.
A Tibor Ernő Galériát Szél Katalin titkár mutatja be. 1990-ben alakult 80-100 magyar képzőművész lelkes támogatásával az RMDSZ székházában. Ez a létszám azóta 20-ra csökkent. Az ünnepélyes megnyitó 1991. február 21-én volt. Azóta több mint 100 tárlatot rendeztek. A Galéria több kulturális rendezvénynek is otthont nyújt, így valóságos kulturális központként működik. Tárlatain és kulturális rendezvényein mind belföldi, mind külföldi művészek is részt vesznek. A Galéria termét a Római Katolikus Püspökség biztosítja, költségeit a Bihar megyei RMDSZ fedezi: A Galéria non profit alapítványként működik, melyre a családias légkör jellemző. A tagok száma 24 + 3.
A Bibarigáz Alapítványt Csernák Béla alapító tag mutatja be. Hét gazdasági vállalkozó összefogásával alakult Bihar községben 1999 januárjában. Jelenleg 28 tagja van, elnöke Harsányt Imre. Célja a földgáz bevezetése Bihar faluba. Egyedülálló kezdeményezés, mely non profit jellegű. 1999. december 21-én célját megvalósította, bevezették a gázt a faluba.
Távolabbi feladatának tekinti Kovácsi bekapcsolását. Ezen célkitűzések megvalósítása után a falu fejlődését kívánja szolgálni (víz-, villanyáram-hálózat). Tagjai kft. tulajdonosok, akik munkájukat önzetlenül végzik.
A Lazarus Alapítványt Kún Irén titkár mutatja be. Az alapítványnak 7 tagja van, elnöke Csernák Béla református lelkész. Feladatuk szociális háló kialakítása Bihar községben Debelka Mária szociális munkás vezetésével, melyet felmérés előz meg. Feladatuknak tekintik még az ifjúság nevelését, valamint a kicsinyeknek egy játszóház kialakítását. Pályázatok által próbálnak pénzhez jutni.
A Premontrei Öregdiákok Egyesületét Pasztái Ottó elnök mutatja be. 1994-ben alakult, 44 öregdiák kezdeményezésével, jelenleg 136-an vannak (23 haláleset mellett). A vezetőség héttagú, 3 kuratóriumi tag, 3 ellenőrző bizottsági tag. Feladatuk az egykori premontrei öregdiákok és tanárok összefogása, havonta találkoznak. Kapcsolatot tartanak más premontrei gimnáziumokkal is (Rozsnyó, Kassa, Gödöllő stb.). Évente tartanak nagyszabású találkozókat. Feladatuk még a rendre vonatkozó iratok felkutatása, a premontrei oktatás múltjának és jelenének bemutatása. Megjelentettek 3 évkönyvet, rendszeresen megjelenő kiadványuk a HÍRLEVÉL. 1998-ban ünnepelték a nagyváradi Premontrei Gimnázium fennállásának 190 éves évfordulóját. Patronálják a Szent László gimnáziumot, a Lorántffy gimnáziumot, valamint az Eminescu és a Pedagógiai líceumok magyar tagozatát, és a Szent László Cserkész Csapatot szavalóversenyek szponzorálásával, könyvtárak könyvrészletének bővítésével, nyári táborozások szervezésével és elsősorban személyes kapcsolatokkal.
Az ANNA Nőszövetséget Kelemen Mária elnök mutatja be. 1990-ben alakult az RMDSZ tagszervezeteként. 1995-ben önálló jogi személyiséget nyert és felvette az ANNA nevet. Tevékenységére a családcentrikusság jellemző. Feladata a nők és a család valamennyi tagjának érdekvédelme, valamint a hagyományok és a nemzeti kultúra értékének megőrzése. Fő célja a közösségteremtés, melyet különböző rendezvények, önképző tanfolyamok, közös kirándulások, nemzeti és egyházi ünnepeink közös ünneplésével kíván megteremteni. Fizető tagjainak száma 35-50 körül mozog, de szimpatizánsainak száma ennél sokkal nagyobb. Az ANNA Nőszövetség szorosan együttműködik a helyi RMDSZ-szel, melynek Területi Választmányában képviseleti jogot nyert. Kapcsolatot kíván tartani más helyi vagy külföldi civil szervezettel.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítványt Diós Erika titkár mutatja be. Feladatuk árvaházi fiatalok támogatása (szállás, étkezés biztosítás 2 évre). A Körös utcán működik adaptációs és integrációs központjuk, ahol az árvák képzésben részesülnek, mely elősegíti a társadalomba való beilleszkedésüket. Tagdíj nincs, pénzforrásokhoz pályázati úton jutnak. Többek között a székelykeresztúri és oklandi árvaházak, valamint a székelyudvarhelyi önsegélyző nyugdíjasok intézményeiben működők honoráriumát biztosítják.
Az EMT helyi szervezetét Agyagási Ernő elnök mutatja be. Országosan az EMT 1990-ben alakult Kolozsváron egyetemi tanárok kezdeményezésével. Még az évben Mihalik András kezdeményezésére megalakult Nagyváradon is. Feladatai közé tartozik a szakmai anyanyelv művelése, kutatások eredményeinek bemutatása. Kapcsolatot tart hazai és külföldi szakmai szervezetekkel (Tudományos Akadémia, METESZ stb.). A szakosztályok száma 11, taglétszáma 250-300, ebből 40 aktív tag. Évente egy nagyobb rendezvényt tartanak Félixfürdőn. Ezen kívül részt vesznek a szakosztályok országos találkozóin és a szakmai napokon, melyeken külföldi szakemberek is részt vesznek. Országos kiadványaik KÖZLÖNY, MŰSZAKI SZEMLE, Fizika f.i., Elektronikus újság. Szél Sándor kiegészítésében elmondja, hogy szerveznek szakmai táborokat diákoknak.
Az RMGE helyi szervezetét Horváth Géza mezőgazdász mutatja be. Elmondja, hogy a szervezet jogutódja az Erdélyi Magyar Gazdák 1944-49-ig működött szervezetének. 1990. február 20-án alakult kolozsvári központtal, 1998 szeptemberében bejegyeztetett a Nagyváradi Bíróságon. Tevékenységét Bihar megye területén fejti ki 447 helységben. Feladata a magyar ajkú szakemberek szakmai segítsége (agronómusok, közgazdászok, állatorvosok, állattenyésztő szakemberek). Feladatuk még gazdakörök szervezése. Jelenleg 12 gazdakör működik 605 taggal, melyeknek segítségére 15 szakember tevékenykedik. Az RMGE helyi szervezete foglalkozik tanácsadással, tanfolyamok szervezésével (8), szakmai ismeretek terjesztésével. Próbálnak az anyagi természetű nehézségeken enyhíteni. Céljuk a régi falusi élet rehabilitálása, melynek alapjai család, gazdaság és a hit.
A Mindennapok kereszténye Alapítványt Mikó Rozália mutatja be. Szállítással, fuvarozással foglalkozó férje alapította, melynek célja karitatív tevékenység.
Dr. Fleisz János elnök összegzi a hallottakat. Megállapítja, hogy a szövetség tagjaira a sokszínűség jellemző, melyet pozitívnak minősít. Az összlétszám kb. 1000 tag, mely jelentős. Felhívja a figyelmet, hogy szükséges kidolgozni 2000-re egy közös tevékenységi tervet, az egyes tagszervezetek tevékenységi tervét össze kell hangolni. Ennek érdekében egy eseménynaptárt kell összeállítani 2000-re.
6. Közös tevékenység - BINCISZ - bemutatkozás: .
Javaslatok: - Dr. Fleisz ]ános a METESZ Debrecen kapcsolat mielőbbi felvételét szorgalmazza.
- Agyagási Ernő fontosnak tartja egy közös helyiség megszerzését, valamint egy adatbázis létrehozását.
- Diós Erika szeretné, ha közös kiadványt hoznának létre.
- Dukrét Géza fontosnak találja egy ismertető (pliant), valamint egy összesített eseménynaptár sokszorosítását és terjesztését. Felajánlja a Partium lapban való megjelenést, bemutatkozást.
- Horváth Géza fontosnak tartja a kapcsolatteremtést a kormányhivatalokkal.
- Kelemen Mária egy információs iroda felállítását szorgalmazza.
- Szél Sándor közös előadások fontosságát hangsúlyozza.
- Csernák Béla javasolja egy pályázati figyelő létrehozását.
7. Jogi háttér megteremtése
A jelenlevők egyhangúan elhatározták, hogy lépéseket tesznek a jogi bejegyzésre, és amennyiben előnyösek a feltételek beindítják a bejegyzést.
8. Székhely
A jelenlevők elfogadják ideiglenes székházként a Sapientia Varadiensis székhelyét, de lépéseket kívánnak tenni egy önálló székház megszerzésére. Dr. Fleisz János javasolja, hogy kérjünk a helyhatóságtól megfelelő helyiséget.
Dukrét Géza javasolja, hogy közös pályázattal szerezzenek pénzt egy konkrét ingatlan (Olimpiádéi utcában) megvételére. Ezt a javaslatot támogatja Agyagási Ernő is.
9. Hozzájárulások, felajánlások a közös munkához és költségekhez
- Sapientia Varadiensis, EME - ideiglenes székház.
- EKE - pályázatok elkészítése, bemutatólap elkészítése, közlési lehetőség a Partium lapban.
- T.E.G. - cégtáblafestés, dekoráció, képaukciók.
- Biharigáz - építkezési anyagok, vállalkozók szponzorálása.
- Lazarus Alapítvány - irodabútorok.
- Premontrei Öregdiákok - Xerox papír, irodaszerek.
- ANNA Nőszövetség - háziasszonyi teendők különböző rendezvényeken, szervezés.
- Mindennapok kereszténye Alapítvány - szállítás.
- Szent Erzsébet Alapítvány - sokszorosítás, információszerzés, pályázatok.
- EMT - szervezések, pályázatok, számítógépes adattár létrehozása, havi díj egy részét.
- RMGE - szponzorok felkutatása. A résztvevők egyhangúan elfogadják dr. Fleisz János indítványát egy pénzügyi alap létrehozásáról. Minden szervezet 100.000 lejjel járul hozzá az alap megteremtéséhez.
Határozat születik még egy négyzet alakú pecsét megrendeléséről, valamint az ideiglenes székház kulcsainak másolatáról.
Elhatározzák, hogy az iroda egyelőre kéthetente, kedden működjön, du. 17-19 óra között.
A BINCISZ bemutatására létrehoznak egy szerkesztőbizottságot, melynek tagjai: dr. Fleisz János, Dukrét Géza és Szél Sándor.
Kiegészítés - ami kimaradt a jegyzőkönyvből
Tempó Klub, Nagyvárad.
Alapítási ér. 1948. A Nagyváradi Állami Nyomda Szakszervezeti klubja. Fő tevékenysége: társasági táncoktatás - gyermek, junior és felnőtt kategóriában. 1997-től show-tánc, manöken, majorette csoportok is működnek. 1998-ban gyermekek részére beindult a sporttáncoktatás, 2000-ben már ifjúsági kategóriában is. Irodavezető Forró Enikő, elnök Marcela Mureşan, ügyvezető igazgató Meleg Attila.
Itt működik a Matyi Műhely magánbábszínház, a Bridge Tempó csapat, sakk-csapat.
Matyi Műhely magánbábszínház, Nagyvárad.
Alapítási év: 1991. A tenni akarás szándékával hozta létre az Állami Bábszínház művész- és műszaki személyzete, Meleg Attila társulatigazgató vezetésével. Önálló magánszínházként 1993 áprilisától működik, mint kulturális és gazdasági vállalkozás (kft).
Előadásaik klasszikus mesékből készülnek, évente két-három bemutatóval. A kevés szereplő és a mozgékony szervezés évente 250-300 előadás megtartását teszi lehetővé, országszerte és külföldön. Igazgató Meleg Attila, zeneszerző Dankó János.
Partium, 2000. augusztus

 
HÍRDETMÉNY

 

 

                         


 

 
NAPTÁR/AJÁNLÓ
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
ESEMÉNYNAPTÁR

BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE (BINCISZ) és a NAGYVÁRADI SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY (SAVA)  

KÖZÖS ESEMÉNYNAPTÁRA 

2020-ra

2020. január 17-24. – Magyar Kultúra Ünnepe Nagyváradon (XX.)

2020. március 14. – Károly József Irenaeus (1854-1929) premontrei tudós fizikus – Megemlékezés  

2020. október 6. – Megemlékezés Nagyvárad aradi vértanúiról

2020. október 24. –Szacsvay Imre (1818-1849) a magyar Országgyűlés vértanú jegyzője –Megemlékezés

2020. november 13. – Partiumi Magyar Tudomány Napja 2020, a Magyar Tudomány Ünnepe 2020 keretében

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!        

 

Dr. Fleisz János, alapító elnök

 

 
TIBOR ERNŐ GALÉRIA

 

 //tiborernogaleria.gportal.hu

  
 
NAGYVÁRADI CIVIL KEREKASZTAL (NCK)

 

 
MCSZESZ

 

 
POSTICUM

 

 

 
Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezek Fóruma

 

 
CIVIL EGYÜTTMŰKŐDÉSI TANÁCS - CET

 

 
Írj nekünk!
fle@freemail.hu
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
ARHÍVUM

 

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FESTUM VARADINUM

 


 

 
LINKEK
 
Lábléc


"A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) Szövetségi Tanácsa kiindulva abból, hogy a magyar közösség érdekében tevékenykedő civil szervezetek között nincs olyan átfogó erő, egy olyan testület, amely a nagyváradi magyarság civil társadalmi érdekeinek egészét képviselné, hogy védelmezni kell a helyi magyarság sajátos közösségi értékeit, amelyek szerves részét képezik mind az ország, mind pedig Európa értékeinek; hogy a jelenlegi válságos időkben a civil szervezeteknek meg kell teremtenie a fennmaradásukat és fejlődésüket biztosító feltételeket és főleg, hogy képviselni kell a nagyváradi civil szervezetek sajátos érdekeit mindazon esetben, amikor ez szükséges, javasolj

a egy Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) sürgős létrehozatalát.  Ez lenne az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetűek.  Ez az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan 

közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetüek."   (Dr.Fleisz János, a BINCISZ elnöke, az NCK kezdeményezője)

 

 

 

 

CIVIL VEZETŐK LÁTOGATÁSA BRÜSSZELBEN

2007 november elején erdélyi, partiumi és bánsági civil vezetők tettek látogatást Brüsszelben Konya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő meghívására. A mintegy 30 tagú küldöttségben Nagyváradot dr. Fleisz János a BINCISZ és a Sapientia Vardienis Alapítvány elnöke, a Nagyváradi Civil kerekasztal kezdemémyezője és Szentmiklósi Zoltán a RMGE Bihari osztályának elnöke képviselték.

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre