BINCISZ (BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE)
Fejléc

 

 Képtalálat a következőre: „fleisz jános”

Megjelent dr. Fleisz János történész legújabb könyve Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 címmel, amely már kapható az Illyés Gyula, a Libris Antica, és a Kolbe könyvesboltokban. A Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott és a nagyváradi Litera Print nyomdájában ízlésesen kiállított kötet, úttörő jellegű, átfogó művelődéstörténeti szintézis, igazi hiánypótló mű.

A könyv bemutatja, hogyan lett Nagyvárad újra Magyarország része, mennyire sikerült visszaállítani a várost magyar nemzeti térré és végül a már tragikussá vált helyzet után, hogyan került ismét román közigazgatás alá. A kötet tárgyalja az új népességi, társadalmi állapotokat, a város történetének legfontosabb eseményeit, az 1940-1944-es művelődési élet általános jellegzetességeit. A továbbiakban foglalkozik az oktatás, tudomány, a társadalom és az egyházak korabeli helyzetével, majd a város ünnepei áttekintése után, ismerteti a nagyváradi irodalom, média, művészet (képzőművészet, színház, mozi, zene stb.) és sport teljesítményeit. 

 
A K T U Á L I S
 
BEMUTATKOZÁS

 Bemutatkozás >>>

Prezentáció >>>

Tag- és társszervezetek küldöttei >>>

 
MENŰ
 
Dr. Fleisz János, egyetemi magántanár, a BINCISZ elnöke.

Dr. Fleisz János nagyváradi, magyar, történész.png

Dr. FLEISZ János a Wikipédián

Dr. habil. Flesz Jánosa Magyar Tudományos Akadémia  köztestületi tagja.

(szül.: 1951. 06. 03., Nagyvárad)

Tudományos osztály: MTA II. - Újkori és jelenkori magyar várostörténet
Munkahely: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
tel.: +40 259 432 837, fax: +40 259 137 898
Levelezési cím:  P. O. Box. 1-204.

Tel.: +40 259 413 103

E-mail: sava@lady.rdsor.rofle@freemail.hu

  

Szakmai önéletrajz  >>>

 

Honlapja >>>

 

MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ

LAUDÁCIÓ >>>

 

 
Dr. Fleisz János a SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY elnöke

 

SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY

 
Dr. Fleisz János, nagyváradi tanácsos

 

 
Dr. Fleisz János nezetközi sakkbíró

Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

 
Tagszervezetek
 
BINCISZ FELHÍVÁS

 

FELHÍVÁS >>>

Utalja jövedelemadója 2 % -át bankszámlánkra

NYOMTATVÁNY >>>

 

 
LAUDÁCIÓ
2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.
A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész. 
 

 
.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-21
 
Blitz
Tartalom
 
H Í R E K/C I K K E K
H Í R E K/C I K K E K : Idén is megünnepelték a magyar tudomány napját

Idén is megünnepelték a magyar tudomány napját

  2018.11.12. 14:39

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Fleisz János, a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke a magyar tudomány napja partiumi megünneplésének múltjára tért ki, elmondva, hogy a szélesebb értelemben vett Erdély területén legelőször Nagyváradon ünnepelték meg a jeles napot, 2000. november 3-án, ám hat év elteltével abbamaradt. 2015-ben létrejött a Partiumi Területi Kutatások Intézete, amely tudatosan felvállalta a regionális kutatást, így 2016-ban megrendezték az első Partium-konferenciát, majd 2017-ben a Sapientia Varadiensis Alapítvánnyal és több társszervezővel közösen megrendezték az első magyar tudomány napi konferenciát. Ekkor kezdeményezték a Partiumi Regionális Munkabizottság létrehozását, amelynek megalakulása jelenleg folyamatban van. Felismerték: ahhoz, hogy a Partiumban kibontakozhasson a regionális tudományművelés, intézményépítés, szükség van a magyar tudomány központi és regionális intézményeinek támogatására, a velük való kapcsolatok kiépítésére. A tavalyi sikeres újrakezdés folytatásra buzdított, és szeretnék, hogy az idénre jelentősen kibővült rendezvény megtalálná állandósuló formáját – emelte ki Fleisz János.


November 9-én, pénteken a Partiumi Keresztény Egyetemen második alkalommal rendezték meg a Partiumi Magyar Tudomány Napja elnevezésű rendezvényt, amely ezúttal a Határtalan Tudomány – Térségi együttműködés a magyar tudományos kutatásban alcímet viselte.

 

 
 
 
 


Az egész napos konferenciát péntek délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg, amelyen a szervező intézmények képviselői szólaltak fel. A moderátor szerepét dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Területi Kutatások Intézetének alapító igazgatója töltötte be, az ünnepi beszédek sorát Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora nyitotta meg, aki elmondta: az egyetem épít és építeni akar helyben és régióban, ezt a küldetést vállalta fel. „Isten földi alkotó- és munkatársaivá akkor válhatunk, ha pontosan tudjuk azt, hogy hol, mikor és kire nézve kaptunk mandátumot a legmagasabb szintű életaktivitás megvalósítására. (…) Istennek terve van a világmindenséggel, a világrend helyreállítására, és ebben pedig nekünk is személyre szabott feladatunk van, itt és ma. Ma, amikor erőszakosan reánk erőltetnek egy meglehetősen új, kaotikus világrendet. És feladatunk is van itt helyben, a régióban, a Partiumban, ahol felelősségünk tudatában értelmes és korszerű válaszokat kell adnunk a történelmi helyzet kihívásaira és konkrét funkcionalitást a megfogalmazott gondolatoknak” – mondta el beszédében, amit Széchényi imájával zárta.

Dr. Fleisz János, a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke a magyar tudomány napja partiumi megünneplésének múltjára tért ki, elmondva, hogy a szélesebb értelemben vett Erdély területén legelőször Nagyváradon ünnepelték meg a jeles napot, 2000. november 3-án, ám hat év elteltével abbamaradt. 2015-ben létrejött a Partiumi Területi Kutatások Intézete, amely tudatosan felvállalta a regionális kutatást, így 2016-ban megrendezték az első Partium-konferenciát, majd 2017-ben a Sapientia Varadiensis Alapítvánnyal és több társszervezővel közösen megrendezték az első magyar tudomány napi konferenciát. Ekkor kezdeményezték a Partiumi Regionális Munkabizottság létrehozását, amelynek megalakulása jelenleg folyamatban van. Felismerték: ahhoz, hogy a Partiumban kibontakozhasson a regionális tudományművelés, intézményépítés, szükség van a magyar tudomány központi és regionális intézményeinek támogatására, a velük való kapcsolatok kiépítésére. A tavalyi sikeres újrakezdés folytatásra buzdított, és szeretnék, hogy az idénre jelentősen kibővült rendezvény megtalálná állandósuló formáját – emelte ki Fleisz János.

Szilágyi Ferenc a Partiumi Területi Kutatások Intézetének nevében köszöntötte a résztvevőket, a konferenciát támogató intézmények képviselőit, majd röviden ismertette a Partium-konferencia történetét. A konferenciát Csengerben szervezték meg először, azzal a céllal, hogy összegyűjtsék azokat a kutatókat, akiknek munkássága valamilyen módon kapcsolódik a régióhoz. Első alkalommal két szekcióban zajlottak az előadások, ez tavaly három szekcióra bővült, idén pedig már öt szekciót szerveztek, de nemcsak a szakosztályok, hanem a résztvevők száma is növekedett.

Morvai Tünde, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának osztályvezetője a bizottság elmúlt egy évét ismertette, megemlítve, hogy céljuk – ahogy az idei konferencia címe is – határtalan tudomány kialakítása, támogatása. Az elmúlt egy évben így hat új taggal bővült az elnöki bizottság, londoni, berlini, Los Angeles-i, bostoni, New York-i szervezetek is csatlakoztak. Megalakult továbbá az MTA Amerikai Bizottsága is. A Domus-programon belül határon túli kutatókat támogatnak, akár nemzetközi konferenciákon való részvételét érintően is. Ismertetését zárva végül eredményes konferenciázást kívánt a résztvevőknek.

A továbbiak Törő Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja szólalt fel, aki elmondta: örvend annak, hogy a pár héttel ezelőtt megkötött formális együttműködés nemcsak szándék maradt, hanem tettek is követték, ugyanis a budapesti egyetem első alkalommal csatlakozott be a konferencia szervezésébe.

Melan Karolina, a csengeri O’sváth-ház gyűjteményvezetője a létesítmény történetét ismertette röviden, a kutatóhelyként szolgáló könyvtár olvasóterme az első Partium-konferenciának adott helyszínt, de a későbbiekben a rendezvény kinőtte azt, így azt az elmúlt két évben a PKE-n rendezték meg.

Megnyitó előadások

A konferenciát a továbbiakban három plenáris előadás nyitotta meg: dr. Néda Zoltán akadémikus, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke a bizottság tevékenységét, jelenlegi és jövőbeni programjait mutatta be, amelyek között szerepel többek között az áltudománnyal szembeni közdelem, a tanárok motiválása, presztízsüknek emelése, interaktív műhelyek kialakítása, fiatal kutatók támogatása. Dr. Kovács András akadémikus, a kolozsvári BBTE tanára a váradi fejedelmi palotáról és annak „rokonairól” tartott előadást, kitérve az olaszországi és az Erdély területén fellelhető hasonló építményekre. Dr. Gál Zoltán, a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke Kelet-Közép-Európa modernizációs lejtőn? Gazdasági törésvonalak a régióban címmel tartott előadást, ami elsősorban gazdasági szempontból világított rá az aktuális helyzetre. Többek között arra a következtetésre hívta fel a figyelmet, hogy azok az országok versenyképesek a világgazdaságban, amelyeknek saját multinacionális vállalataik vannak.

Öt szekció

A délután folyamán párhuzamosan öt szekcióban zajlottak az előadások: regionális tudományi szekció, történelemtudományi és honismereti szekció, nyelv- és irodalomtudományi szekció, közgazdaságtudomány és jogtudomány, illetve társadalomtudomány és pedagógia szekciókban. Így az előadások is széleskörűek voltak, Bartha Krisztina például a kétnyelvű gyermekek spontán beszédének vizsgálatáról, egy nagyváradi kutatás eredményeiről számolt be, amely során az elemi osztályos, magyar, illetve román tagozatos, magyar, valamint vegyes házasságból származó gyerekek beszédét vizsgálta megakadás, kódváltás szempontjából. Ozsváth Edina-Krisztina a Garasos-híd szerelemlakatjairól tartott előadást néprajzi szempontból. Kecse Gabriella a honismereti szekcióban Tájházak és kiállítóhelyek a Berettyó völgyében címmel tartott előadást, Fleisz János a Partium régió kutatásának kérdéseiről, problémáiról és lehetőségeiről értekezett. Pásztor Rita a felnőttképzésről tartott előadást Humánerőforrás fejlesztése Bihardiószegen címmel.

Staféta

A konferencia délelőttjén a Staféta tanulmánykötet átadására is sor került, amit immár harmadik alkalommal adnak ki, és ami publikációs lehetőséget biztosít nemcsak a PKE hallgatói számára, hanem más felsőoktatási intézmények hallgatóinak is. Az ünnepi alkalmon Debrenti Edith mondott beszédet, kiemelve, hogy megannyi kutatási téma, titok vesz körül minket, lenyűgöző például a méhek tánca is, amelyik egy kommunikációs forma. Hasonló kommunikációs forma a Staféta is, amely kapcsolatot teremt, visszajelzést ad a befektetett munkáról, témavezetőnek, hallgatóknak így egyaránt fontos.

János Piroska

 

 
HÍRDETMÉNY

 

 

                         


 

 
NAPTÁR/AJÁNLÓ
2019. Február
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
<<   >>
 
ESEMÉNYNAPTÁR

BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE (BINCISZ) és a NAGYVÁRADI SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY (SAVA)  

KÖZÖS ESEMÉNYNAPTÁRA 

2020-ra

2020. január 17-24. – Magyar Kultúra Ünnepe Nagyváradon (XX.)

2020. március 14. – Károly József Irenaeus (1854-1929) premontrei tudós fizikus – Megemlékezés  

2020. október 6. – Megemlékezés Nagyvárad aradi vértanúiról

2020. október 24. –Szacsvay Imre (1818-1849) a magyar Országgyűlés vértanú jegyzője –Megemlékezés

2020. november 13. – Partiumi Magyar Tudomány Napja 2020, a Magyar Tudomány Ünnepe 2020 keretében

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!        

 

Dr. Fleisz János, alapító elnök

 

 
TIBOR ERNŐ GALÉRIA

 

 //tiborernogaleria.gportal.hu

  
 
NAGYVÁRADI CIVIL KEREKASZTAL (NCK)

 

 
MCSZESZ

 

 
POSTICUM

 

 

 
Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezek Fóruma

 

 
CIVIL EGYÜTTMŰKŐDÉSI TANÁCS - CET

 

 
Írj nekünk!
fle@freemail.hu
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
ARHÍVUM

 

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FESTUM VARADINUM

 


 

 
LINKEK
 
Lábléc


"A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) Szövetségi Tanácsa kiindulva abból, hogy a magyar közösség érdekében tevékenykedő civil szervezetek között nincs olyan átfogó erő, egy olyan testület, amely a nagyváradi magyarság civil társadalmi érdekeinek egészét képviselné, hogy védelmezni kell a helyi magyarság sajátos közösségi értékeit, amelyek szerves részét képezik mind az ország, mind pedig Európa értékeinek; hogy a jelenlegi válságos időkben a civil szervezeteknek meg kell teremtenie a fennmaradásukat és fejlődésüket biztosító feltételeket és főleg, hogy képviselni kell a nagyváradi civil szervezetek sajátos érdekeit mindazon esetben, amikor ez szükséges, javasolj

a egy Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) sürgős létrehozatalát.  Ez lenne az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetűek.  Ez az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan 

közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetüek."   (Dr.Fleisz János, a BINCISZ elnöke, az NCK kezdeményezője)

 

 

 

 

CIVIL VEZETŐK LÁTOGATÁSA BRÜSSZELBEN

2007 november elején erdélyi, partiumi és bánsági civil vezetők tettek látogatást Brüsszelben Konya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő meghívására. A mintegy 30 tagú küldöttségben Nagyváradot dr. Fleisz János a BINCISZ és a Sapientia Vardienis Alapítvány elnöke, a Nagyváradi Civil kerekasztal kezdemémyezője és Szentmiklósi Zoltán a RMGE Bihari osztályának elnöke képviselték.

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre