BINCISZ (BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE)
Fejléc

 

 Képtalálat a következőre: „fleisz jános”

Megjelent dr. Fleisz János történész legújabb könyve Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 címmel, amely már kapható az Illyés Gyula, a Libris Antica, és a Kolbe könyvesboltokban. A Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott és a nagyváradi Litera Print nyomdájában ízlésesen kiállított kötet, úttörő jellegű, átfogó művelődéstörténeti szintézis, igazi hiánypótló mű.

A könyv bemutatja, hogyan lett Nagyvárad újra Magyarország része, mennyire sikerült visszaállítani a várost magyar nemzeti térré és végül a már tragikussá vált helyzet után, hogyan került ismét román közigazgatás alá. A kötet tárgyalja az új népességi, társadalmi állapotokat, a város történetének legfontosabb eseményeit, az 1940-1944-es művelődési élet általános jellegzetességeit. A továbbiakban foglalkozik az oktatás, tudomány, a társadalom és az egyházak korabeli helyzetével, majd a város ünnepei áttekintése után, ismerteti a nagyváradi irodalom, média, művészet (képzőművészet, színház, mozi, zene stb.) és sport teljesítményeit. 

 
A K T U Á L I S
 
BEMUTATKOZÁS

 Bemutatkozás >>>

Prezentáció >>>

Tag- és társszervezetek küldöttei >>>

 
MENŰ
 
Dr. Fleisz János, egyetemi magántanár, a BINCISZ elnöke.

Dr. Fleisz János nagyváradi, magyar, történész.png

Dr. FLEISZ János a Wikipédián

Dr. habil. Flesz Jánosa Magyar Tudományos Akadémia  köztestületi tagja.

(szül.: 1951. 06. 03., Nagyvárad)

Tudományos osztály: MTA II. - Újkori és jelenkori magyar várostörténet
Munkahely: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
tel.: +40 259 432 837, fax: +40 259 137 898
Levelezési cím:  P. O. Box. 1-204.

Tel.: +40 259 413 103

E-mail: sava@lady.rdsor.rofle@freemail.hu

  

Szakmai önéletrajz  >>>

 

Honlapja >>>

 

MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ

LAUDÁCIÓ >>>

 

 
Dr. Fleisz János a SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY elnöke

 

SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY

 
Dr. Fleisz János, nagyváradi tanácsos

 

 
Dr. Fleisz János nezetközi sakkbíró

Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

 
Tagszervezetek
 
BINCISZ FELHÍVÁS

 

FELHÍVÁS >>>

Utalja jövedelemadója 2 % -át bankszámlánkra

NYOMTATVÁNY >>>

 

 
LAUDÁCIÓ
2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.
A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész. 
 

 
.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-21
 
Blitz
Tartalom
 
H Í R E K/C I K K E K
H Í R E K/C I K K E K : SZACSVAY KÖNYVBEMUTATÓ ÉS JESZENÁK KONFERENCIA AZ ORSZÁGHÁZBAN

SZACSVAY KÖNYVBEMUTATÓ ÉS JESZENÁK KONFERENCIA AZ ORSZÁGHÁZBAN

  2018.10.15. 15:39

A kötet záró tanulmánya Fleisz János Szacsvay Imre emlékének ápolását, a Nagyváradon és Budapesten kibontakozó Szacsvay-kultusz kiteljesedését mutatja be. 

 

Képek >>>

 

Cikk az Érintő-ben: http://www.erinto.ro/fooldal/szacsvay-imrerol-szolo-kotetet-mutattak-az-orszaghazban?fbclid=IwAR0j8N_2Fhl8drQBF8tJnPuZ5RuEK3SsH0ZOxbDEL-cTqovh_mw7qOATQi8

 

 


 A Magyar Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága 2018. október 10-én, könyvbemutatót és emlékülést tartott Budapesten az Országházban.  

Az Országház Delegációs termében megjelenteket Bellavics István köszöntötte. Az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának vezetője kiemelte, 2015 októberében indították el az első népképviseleti országgyűlés mártírjaira emlékező konferenciasorozatot azzal a szándékkal, hogy méltó helyet kapjon a méltatlanul háttérbe szorult öt politikus, akinek a tevékenysége kötődik az országgyűléshez. 2015-ben az alapvető kérdéseket taglalták és több mártírról is megemlékeztek, majd 2016-ban Batthyány Lajos miniszterelnökkel kezdték a sorozatot, 2017-ben Szacsvay Imrével folytatták, az idén Jeszenák János került sorra, jövőre Perényi Zsigmond, 2020-ban pedig Csányi László történelmi szerepét idézik fel.

A konferenciát Hiller István, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki megállapította vannak olyan erőfeszítések sok pénzből és támogatásból, amelyekből nem lesz soha tradíció, más kezdeményezések szerényebbek, de szélesebb társadalmi közösségek pártolják így megmaradnak, tradíció lesz belőlük. Kifejtette, hogy ezek a rendezvények fontos kiegészítői a parlamenti munkának, de a történész szakma feladata az, hogy megjelenítse azon elődeink tevékenységét, akik életüket adták a hazáért illetve megőrizze emléküket. Beszédében kifejezte abbéli örömét, hogy van olyan esemény ahol a “hétköznapi” emberek is megismerhetik e hősöket, ugyanakkor rámutatott, hogy vannak örök értékek, amelyek mindig főhajtásra késztetik az utókort.

Az idei rendezvény első részében a tavalyi konferencia előadásait összefoglaló Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai: Szacsvay Imre című kötetet Erdődy Gábor történész, budapesti egyetemi tanár mutatta be. Részletesen méltatta a fontos és tartalmas kötetet, amely összefoglalja az eddigi Szacsvayval kapcsolatos tudományos kutatások eredményeit, de helyenként új, korában nem vizsgált tudományos forrásokat is bevont a köztudatba.

A kötet első tanulmányát Melkovics Tamás jegyzi s Szacsvay politikai pályájának indulását mutatja be. Azt a folyamatot, ahogyan a „bihari kis Kossuth" nevet és elismerést szerzett magának a vármegyei politikai küzdelmek során a liberális reformellenzék soraiban. Összegzi eszmerendszerének a lényegét és jelentőségét.

Kedves Gyula tanulmánya a születő polgári Magyarország új politikai intézmény rendszerét meghatározó, már népképviseleti alapon lebonyolított országgyűlési választásokat mutatja be.  Ez emelte Szacsvayt a bihari közéletből az országos politizálás középpontjába.  Ismerteti az új választási szabályokat, kitérve a konkrét gyakorlatra is, a bihari, nagyváradi helyzetet pedig széles országos kontextusba helyezi.

Pelyach István Szacsvay országgyűlési tevékenységét elemzi. Ismerteti az ifjú politikus országgyűlési felszólalásait, törvényjavaslatait, a vitákban kifejtett véleményeit. Rámutat arra, hogy a kezdetben még ismeretlen, névvel, kapcsolatokkal és befolyással nem rendelkező politikust 1849 januárjában érdemei elismeréseként (is) már jegyzőjévé választotta az országgyűlés, s ez komoly tekintélynövekedést bizonyít. A szerző kísérletet tesz arra is, hogy a gyakran eltérő, ellentmondó vélemények, visszaemlékezések tükrében kijelölje Szacsvay helyét 1848-1849 politikai palettáján.

Dobszay Tamás tanulmánya tematikus kérdést fejteget. Szacsvay jegyzőként végzett munkájának hiteles ábrázolásához a szerző ismerteti a '48-as képviselőház szerkezetét, működésének szabályait, ezen belül is elsősorban a jegyzők feladatkörét és annak változásait. Szacsvayt 1849. január 14-én választották jegyzővé, már a debreceni ülésszak alatt, s ebbéli tevékenységét a legalaposabban látta el egészen a mindössze 11 képviselő megjelenésével Aradon 1849. augusztus 11-én megtartott utolsó ülésig.

Hermann Róbert a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását elemzi, kiemelve, hogy Kossuth az április törvényekre méltó válaszra készült, ennek lett eredménye a dokumentum. Szacsvay Imre jegyzői tevékenységének részeként került a debreceni országgyűlés talán legnagyobb horderejű döntésének előkészítői közé, ami a tankönyvek által is jegyzet történelmi alakjaink körébe emelte. A tanulmány Szacsvaynak a Függetlenségi Nyilatkozat megalkotásában és országgyűlési elfogadtatásában játszott szerepét elemzi. Ebből kiderül, hogy nemcsak jegyzői feladatának részeként hitelesítette aláírásával a történelmi jelentőséggel bíró okmányt, de annak megszerkesztésében, tartalmi kialakításában is komoly részt vállalt. Az országgyűlés által erre a feladatra választott bizottságban Kossuth Lajos mellett messze a legaktívabb volt. Tehát nem „csak egy tollvonás volt bűne", mint azt szoborfeliratán olvashatjuk, hanem Kossuth egyik legbizalmasabb munkatársaként történelmi szerepet játszott az áprilisi napokban, Debrecenben. Ebben pedig a választóinak tartozó hivatás- és felelősségtudat mellett legalább olyan súllyal esett latba politikai hitvallása iránti hűsége és megalkuvás nélküli hazafisága.

A kötet záró tanulmánya Fleisz János Szacsvay Imre emlékének ápolását, a Nagyváradon és Budapesten kibontakozó Szacsvay-kultusz kiteljesedését mutatja be. Örömteli, hogy ez utóbbi tartósnak bizonyult, s ha időszakos hullámzásokkal terhelve is, a folyamatosság napjainkig tart, köszönhetően a nagyváradi helyesen értelmezett lokálpatriotizmusnak és a megőrzött partiumi magyar nemzettudatnak. Határon túli és inneni közös szándék, azonos akarat vezetett oda, hogy a Szacsvay-szobor jelentette nagyváradi kegyhely mellett a magyar fővárosban is számos emlékére találhassunk. Az 1870-ben kialakított síremléke és múzeumokban őrzött relikviák mellett, bár mártíromságának pesti helyszínét az évszázadnál régebben megfogalmazódó szándék ellenére mindmáig nem jelöli semmi, annak szomszédságában, a magyar törvényhozásnak otthont adó Országházban 2000 óta terem őrzi a nevét. Az országgyűlés jegyzői karának tárgyalója, a Szacsvay Imre terem 2017-es konferencia során névadójára emlékező kiállítással gazdagodott. Az értekezés utal egy negatív kettőségre is, vagyis a pártok igyekeznek kisajátítani Szacsvay örökségét, de hagy Erdődy Gábor megállapította, a tanulmány kicsengése megnyugtató, hiszen a szerző hangsúlyozza, hogy a nagyváradi magyar társadalom szerencsésen általában túllép ezeken.

A november 1-jén, születésének éppen 200. évfordulójához érő Szacsvay Imréről szóló értékes tanulmánykötet megvásárolható az Országház Könyvkiadótól, de annak honlapján online is megrendelhető.

            Az új kötet, az utóbbi években megjelent kötetekkel együtt, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Szacsvay Imre megkapja méltó helyét nemzetünk nagyjai között.

Ez után az idei megemlékezés a felvidéki báró Jeszenák János (Pozsony, 1800. január 22. – Pest, 1849. október 10.) politikus, kormánybiztos, főispán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja, evangélikus egyházkerületi felügyelő, Esterházy János dédapja életét és tevékenységét elemző előadásokkal folytatódott. Kifejtett munkásságáért a forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.

 

A Jeszenák János-emlékülés keretében Melkovics Tamás, Kedves Gyula, Hermann Róbert, Fónagy Zoltán, Süli Attila és Korpás Árpád adtak elő.  A színvonalas jól dokumentált előadásokból elkészülő kötetet a jövő évi 2019-es konferencián mutatják be. 

Dr. Fleisz János

 

 
HÍRDETMÉNY

 

 

                         


 

 
NAPTÁR/AJÁNLÓ
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ESEMÉNYNAPTÁR

BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE (BINCISZ) és a NAGYVÁRADI SAPIENTIA VARADIENSIS ALAPÍTVÁNY (SAVA)  

KÖZÖS ESEMÉNYNAPTÁRA 

2020-ra

2020. január 17-24. – Magyar Kultúra Ünnepe Nagyváradon (XX.)

2020. március 14. – Károly József Irenaeus (1854-1929) premontrei tudós fizikus – Megemlékezés  

2020. október 6. – Megemlékezés Nagyvárad aradi vértanúiról

2020. október 24. –Szacsvay Imre (1818-1849) a magyar Országgyűlés vértanú jegyzője –Megemlékezés

2020. november 13. – Partiumi Magyar Tudomány Napja 2020, a Magyar Tudomány Ünnepe 2020 keretében

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!        

 

Dr. Fleisz János, alapító elnök

 

 
TIBOR ERNŐ GALÉRIA

 

 //tiborernogaleria.gportal.hu

  
 
NAGYVÁRADI CIVIL KEREKASZTAL (NCK)

 

 
MCSZESZ

 

 
POSTICUM

 

 

 
Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezek Fóruma

 

 
CIVIL EGYÜTTMŰKŐDÉSI TANÁCS - CET

 

 
Írj nekünk!
fle@freemail.hu
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
ARHÍVUM

 

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FESTUM VARADINUM

 


 

 
LINKEK
 
Lábléc


"A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) Szövetségi Tanácsa kiindulva abból, hogy a magyar közösség érdekében tevékenykedő civil szervezetek között nincs olyan átfogó erő, egy olyan testület, amely a nagyváradi magyarság civil társadalmi érdekeinek egészét képviselné, hogy védelmezni kell a helyi magyarság sajátos közösségi értékeit, amelyek szerves részét képezik mind az ország, mind pedig Európa értékeinek; hogy a jelenlegi válságos időkben a civil szervezeteknek meg kell teremtenie a fennmaradásukat és fejlődésüket biztosító feltételeket és főleg, hogy képviselni kell a nagyváradi civil szervezetek sajátos érdekeit mindazon esetben, amikor ez szükséges, javasolj

a egy Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) sürgős létrehozatalát.  Ez lenne az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetűek.  Ez az a struktúra, amely az egyes pártpolitikai, ideológiai és egyéb részérdekeken felülemelkedve jogosult olyan 

közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni, melyek jellegükben és hatásaikban túlmutatnak az egyes szervezetek céljain, amely érdemben és jogosan képviselheti a nagyváradi magyarság közös érdekeit, legyenek azok művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi, vagy más természetüek."   (Dr.Fleisz János, a BINCISZ elnöke, az NCK kezdeményezője)

 

 

 

 

CIVIL VEZETŐK LÁTOGATÁSA BRÜSSZELBEN

2007 november elején erdélyi, partiumi és bánsági civil vezetők tettek látogatást Brüsszelben Konya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő meghívására. A mintegy 30 tagú küldöttségben Nagyváradot dr. Fleisz János a BINCISZ és a Sapientia Vardienis Alapítvány elnöke, a Nagyváradi Civil kerekasztal kezdemémyezője és Szentmiklósi Zoltán a RMGE Bihari osztályának elnöke képviselték.

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.