Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

– Mikor, minek a hatására fordult érdeklődése a történelem felé?

– Viszonylag későn alakult ki az érdeklődésem a történelem, mint tudomány iránt, de a múlt mindig is érdekelt. Nagyváradon születtem, a Körös-part mellett nőttem fel, és az ott talált régi pénzek megmozgatták egy kicsit a fantáziámat. De a környezetemben, a családomban is jelen volt az érdeklődés a történelem iránt, persze nem tudományos szinten. Az akkoriban 4-es számú Líceumnak hívott volt Premontrei Főgimnáziumban végeztem, azután a nagyváradi tanárképző főiskola történelem-földrajz szakán, majd pedig Kolozsváron a történelem-filozófia szakon. A tanári pályám több mint negyven évet ölel fel. A leghosszabb ideig, huszonnyolc évig egykori iskolámban, a jelenleg Mihai Eminescuról elnevezett főgimnáziumban tanítottam. 1990 után lehetőség nyílt több mindenre. 1995-ben Budapesten doktoráltam a Magyar Tudományos Akadémián, ezt követően már egyetemeken is taníthattam, így vendégtanárként Budapesten, Pécsett, illetve később a Partiumi Keresztény Egyetemen docensként. 2001-ben habilitáltam, ami az egyetemi tanári címnek az alapja. 2008-ban, viszonylag későn kaptam meg az egyetemi tanári címet. Az utolsó munkahelyem a Nagyváradi Egyetem volt 2017-ben.

– Tanárként mit tekint legnagyobb megvalósításának?

– Erre nagyon nehéz válaszolnom, mert karrierem úgy alakult, hogy az általános iskolától a doktori képzésig minden vonalon tevékenykedtem hosszabb-rövidebb időszakokban. A karrierem nagyon dinamikus volt, mert igaz, rövid ideig, de egyszerre tanítottam középiskolában és emellett egyszerre két egyetemen, Budapesten és Nagyváradon. Mindig az volt a véleményem, hogy a tanárnak nemcsak arra kell hangsúlyt fektetnie, hogy a tudást átadja, hanem hogy gondolkodást formáljon, és ezt általában a diákok is jobban szerették.

– Hogyan indult kutatói pályája?

– 1990-ig nem lehetett rendesen kutatni, de a rendszerváltás után végre komolyabb kutatásokat végezhettem. 1996-ban jelent meg az első könyvem Város, kinek nem látni mását címmel, amely akkor újszerű volt, mert a dualizmus korát dolgoztam fel benne és bő fél évszázada nem jelent meg Nagyváradról komoly tudományos történelmi szakmunka. Máig büszke vagyok arra, hogy háromezer példányban jelent meg, ami akkor jelentős példányszám volt. Utána kialakult tudományos kutatásom fő vonala, Nagyvárad várostörténete, de más városok történetét is kutattam, ugyanakkor foglalkoztam társadalomtörténettel, sajtótörténettel, illetve az 1848–49-es események és személyek történetével is. Máig húsz önálló kötetem jelent meg, emellett számos szerkesztett kötetem, több száz cikkem és tanulmányom van.

– Mely könyveket emelné ki munkásságából?

– Megírtam Nagyvárad két világháború közötti történetét Egy város átalakulása címmel, aztán folytattam az 1940–44-es időszakkal. Egyelőre csak a művelődéstörténetét dolgoztam fel a városnak, de folyamatban van a gazdaság és a társadalomtörténet feldolgozása is. Illetve fontosak voltak az 1848–49-es személyiségekről, Szacsvay Imréről vagy Nagysándor Józsefről szóló köteteim. A sajtótörténetet kicsit szélesebb körben kutattam, egész Erdély, Partium és Bánság sajtójáról írtam két kötetet, az egyik az 1890–1940, a másik pedig az 1940–44 közötti időszakot dolgozza fel. Mindig igyekeztem a legkomolyabb tudományos szinten kutatni, de úgy éreztem, hogy kisebbségi magyar történészként feladatom az ismeretterjesztés is. Tanulmányaimban, cikkeimben törekedtem kimondottan azokhoz szólni, akik kedvelik a történelmet, de nem kutatók.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.