|
SEMMIT RÓLUNK, NÉLKÜLÜNK! CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSKOZÁS BUDAPESTEN
2015.11.24. 07:20

November 20-án, pénteken a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében tartották meg a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) és a szellemi honvédők közös ünnepi ülését. A találkozón a Kárpát-medence legfontosabb magyar civil szervezetei vettek részt, régiónkénti képviselettel. A Partiumot dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke, Meleg Vilmos, a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) ügyvezetője és Fleisz Judit, a Sapientia Varadiensis Tudományos- Kulturális Alapítvány alelnöke képviselte.
Képek >>>
A 2011-ben megalapított Civil Együttműködési Tanácskozás (CET), amelynek jelszava „Semmit rólunk, nélkülünk”, a már előzőleg 2009-ben megalakult Civil Összefogás Fórumával (CÖF) közösen tevékenykedik, célja pártpolitikától függetlenül közvetíteni az állampolgárok álláspontját a helyi gazdaságpolitikai és kormányzati tevékenység előmozdítása érdekében, a közjóért, folyamatos együttműködés és kapcsolattartás az országban és az országhatáron túl működő civil szervezetekkel, valamint európai civil szervezetekkel. A rendezvény elején dr. Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a tanácskozás védnöke tartott előadást, amelyben ismertette, hogy Európai Uniós alapon a magyarság kritikusan kell, nézze az EU-ban történő folyamatokat és a nemzeti érdekeket mentén kell cselekedni. Megnyitó köszöntőjében elutasította a liberális diktatúrát. „Nem tudom elfogadni, amikor liberális politikusok mondják meg, hogy mit szabad (leginkább nekik), és mit nem szabad nekünk. Amikor megpróbálják eltüntetni a nemzeteket, szétverni a természetes emberi közösségeket, a családokat”. A mai válságból kivezető út a nemzetek összefogásában és a kereszténység újraerősödésében van- állapította meg. Dr. Csizmadia László, a CÖF-CET elnöke A nemzetről és a szellemi honvédelemről tartott előadásában megállapította, hogy a nemzeti összetartozás alapján, szükséges összefogni a közös célok elérése érdekében. Kiemelte, hogy a jövőben a civil szervezetek és tagjaik nagyobb szerepvállalására lesz szükség, esetleg még politikai síkon is, hiszen érvényesíteni kell a nemzeti érdeket, mind Kárpát-medencei, mind pedig európai szinten. Utóbbihoz szükséges a más nemzetek civil szervezeteivel való együttműködés is. A következőkben a nagyrégiók képviselői számoltak be tevékenységeikről és problémáikról, köztük dr. Bodó Barna, a CET alelnöke és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége elnöke is. Az előadásokból összességében kedvező kép tárult elénk, de megfogalmazódott nagyon sok probléma is, amely napjainkban gátolja a civilek nagyobb eredményességét. A tanácskozáson bemutatták a most elindított www.civilek.hu portált, amelynek célja a leggazdagabb civil adatbázis elkészítése, pályázatok figyelése, programok, képzések ismertetése, kapcsolatok folyamatos kiépítése. A hasznos honlapra várják a civil szervezetek regisztrációját, adataikat és elérhetőségeiket. Ünnepélyes díjátadásra is sor került. Csizmadia László, a CÖF alapító elnöke „2015 szellemi honvédője” díjat adott át dr. Zétényi Zsolt jogásznak, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnökének és dr. Tőkéczki László történésznek, valamint a Rákóczi Szövetségnek. Záróbeszédében Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a 21. században a közösségek alárendelésének fő eszköze a „közösségek azonosságtudatának megszállása és átalakítása”. Az értéktudatosságától megfosztott közösség többé már nem képes felismerni az érdekeit sem, még kevésbé képes megvédeni azokat”. Kövér László elismerésre méltónak nevezte, hogy a CÖF-CET szervezet szellemi honvédelmi díjat alapított egy olyan világban, amelyben „az eszme és a szellem ügye helyett az eszmenélküliség és a szellemtelenség, az önvédelem helyett az önfeladás a divat”. Véleménye szerint a jövő nem azoké a közösségeké, amelyeknek több pénzük vagy pusztítóbb fegyverük van, hanem azoké, amelyeknek erősebb az azonosságtudatuk. A kulturális programokkal színesített találkozó fogadással zárult, ahol a jövő évi tervekről és együttműködésekről folyt az eszmecsere.
|