Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

Az ünnepi beszédeket és koszorúzást követően a konferencia résztvevői három szekcióban hallgathattak előadásokat a szabadságharc eseményeiről, következményeiről és történelmi utóhatásairól.

Nagysándor Józsefről, a nagyváradi születésű aradi vértanúról dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár beszélt. Az aradi vértanúk nagyváradi kötődése című előadásában taglalta Nagysándor nagyváradi éveit, katonai karrierjének kiemelkedő momentumait, hazafias szellemét és áldozatvállalását. Aláhúzta, hogy a „leghazafiasabb érzelmű” tábornok kultusza Nagyváradon, 1990-óta töretlenül folyatódik. Említette még, hogy Nagyváradon rajta kívül még rendszeresen megemlékeznek Rulikowsky Kázmér lengyel származású tisztről, aki az orosz seregekből ált át a magyar szabadságharchoz, emiatt 1849. augusztus 28.-án Nagyváradon kivégezték, így ő tekinthető a szabadságharc nagyváradi vértanújának. Szacsvay Imréről, aki nagyváradi képviselőként és az országgyűlés jegyzőjeként aláírta a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát és főleg emiatt 1849. október 24.-én Pesten kivégezték. Figyelmeztetett viszont arra is, hogy csak nagyon ritkán emlékeznek meg a váradiak Láhner György aradi vértanúról, akit pedig főleg a nagyváradi várban 1849-ben elhelyezett országos fegyvergyárban kifejtett sikeres tevékenységéért ítéltek halálra.  Az pedig már csak szűk szakmai körökben ismert, hogy egy-egy epizóddal 1849 augusztusában még két másik aradi vértanú is kötődik Nagyváradhoz.  Az egyik Poeltenberg Ernő, aki mint a forradalmi hadsereg hadikövete a fegyverletételről szóló oroszokkal folyatott tárgyalásokat érdekében megbízást teljesítve 1849. augusztus 7-én délután 2 óra tájban érkezett Nagyváradra, ahol akkor még semmit sem tudtak a közeledő oroszokról. Paszkevics orosz tábornagy Ártándon nem fogadta őket, azzal, hogy nincs felhatalmazva tárgyalások folytatására. Így mindössze egy levéllel augusztus 9-én még átutaztak az oroszok által már megszállt Nagyváradon, majd Tenkén át végül Világosra. A másik, Vécsey Károly aradi vértanú, aki miután hadteste 1849. augusztus 19-21-én Borosjenőnél letette a fegyvert, Nagyváradra jött, ahol jelentkezett az orosz főhadiszállás parancsnokánál Paszkevicsnél.  Abban a reményben jött Váradra, hogy ha közvetlenül az orosz főhadiszálláson adja meg magát, megúszhatja a megtorlást. Számítása azonban nem vált be, mert Váradról is az aradi várba kisérték és átadták az osztrák hatóságoknak, így társaival hasonló sorsra jutott.  Róluk külön szervezet keretek között soha sem emlékeztek meg Nagyváradon.

A bensőséges rendezvény végkövetkeztetése az volt, hogy a mai globális világban különösen fontos, hogy intézményesen is emlékezzünk múltunk meghatározó eseményeiről.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.