Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

TIBOR ERNŐ

ÉLETRAJZI ADATOK

Tibor Ernő Várad festője volt.

1885. február 28-án született Nagyváradon, kereskedő családból. Az elemi iskola elvégzése után a premontreiek reáliskolájában éretségizett 1903-ban. A híres iskolában osztálytársa volt Antal Sándor, Hegedüs Nándor, és Szeremi Gusztáv. Iskolatársa Dutka Ákos és Emőd Tamás, akik valamennyien fontos irodalmi, közéleti szerepet játszottak Nagyváradon. A középiskola elvégzése után elhatározta, hogy festőművész lesz.
            1904-1905-ben Zemplényi Tivadar budapesti mintarajz iskolájában tanult Tibor Ernő is. Az új század kezdetén, Párizsban, a forrongások új utak s útvesztők forgatagába került. A Julian Akadélmia, melyet két éven át, 1905-1906-ban látogatott, ez időben számos magyar festőnövendéknek volt iskolája. Tanuló éveiről nem hagyott írásos feljegyzést, de a vele egyidőben a Julian Akadémián tanuló Mihok András önéletrajzából kitűnik miként tanította az új világ minden tájáról összesereglett növendékeket a párizsi művészpedagógus Jean Paul Laurence. Az akadémisták a műteremben végzett munka mellett múzeumokat, gyűjteményeket látogattak. Tibor Ernő sokat festett a szabadban is. Párizsban készült képeiből 1907 szeptemberében otthon, a váradi városháza dísztermében, kiállítást rendezett. A kiállított munkák nagy része párizsi tájkép és portré volt.
            Miután a Julian Akadémián megnyerte a tanulmányi versenyben a második díjat, 1907 végén Tibor Ernő hazatért Váradra. A város ebben az időben maga is Párizs akart lenni és az is lett – „Pece parti” jelzővel.. 1908 a holnapos mozgalom indulásának és az első „ A HOLNAP” antologia megjelenésének esztendeje, sors meghatározó Tibor Ernő életében is. A Holnap költővezérével Ady Endrével a párizsi éveiből igazolhatóan ismerősök. Személyes kapcsolatukról vall az 1907-ben kiállított Ady-prtré mely a legelső Ady-arcmások közzül való. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik a Dutka Ákos portréjával együtt. Antal Sándor egykori kritikájához azonnal hozzá kell fűzni: a meleg, barnás tónusban, reális felfogásban megfestett, kissé vázlatos Ady portré egyike a legélethűbb Ady képeknek. Az Ady portrénál sikerültebb életmű, mondhatni Mednyánszki-szinvonalú alkotás a Dutka Ákos arckép, mely a fiatal váradi költőnek legelső és nagy művészi értékű ábrázolása. Tibor Ernő Párizs után teljes bizonyossággal gyakran találkozott még Adyval, hiszen tulajdonképpen holnapos társa volt. Az 1908-1910 közötti időben Ady Endre több alkalommal személyesen is jelen volt a váradi holnapos matinékon és fentmaradt egy melegebb emberi kapcsolatra valló képeslevelező-lap is, melyet Ady Endre küldött Tibor Ernőnek Váradra. Jellegzetes kerek betüivel, szives köszöntéssel: „Jó szívvel, igaz üdvözlettel: Ady Endre. Párizs 1910. augusztus.” A Pokol tornáca című önéletírásban Franyó Zoltán emliti: „1909 november egyik borús napján együtt ült a rendes társaság: Dr. Nagy Mihály, Dutka Ákos, Juhász Gyula, Tibor Ernő.” A találkozó színhelye a híres váradi kiskocsma a Kék macska. Dutak Ákos poéta és jószemű kritikus egy életen át meleg szívű barátja volt Tibor Ernőnek.
            1910-ben ujabb különösen fontos képzőművészeti esemény szinhelye volt Nagyvárad, augusztusban a Budapesti Művészház kollektív tárlatot szervezett a városban. A Nagyváradi Napló 1910 augusztus 23.-i számában Vernisage a Megyeházán című cikkében külön fogalalkozott a váradi festőkkel Balogh Jánossal, Pozsonyi Jenővel és Tibor Ernővel. Tibor Ernő képei – irta Emőd Tamás – merészek, frissek, mozgalmasak. Vásvári jelenetei és mezei tanulmányai az élő élet hangos erejével hatnak. Szintén 1910-ben rendezte meg egyéni kállítását.           1911-ben Szenes Fülöp és Balogh István társaságában rendezett kiállításáról Dutka Ákos irja a kritikát a Ngyvárad 1911 október 8. lapszámban: „Tibor Ernő minden lépését ismeri az tehetséágének kibontakozását. Pompás színérzéke átfogó piktor temperamentuma mely minden színes tünemény visszaadására kész kifejlett és itt Nagyváradon hirtelen érvényesült”.   ????????
            Most itt megemlítek Bölöni Sándor írásából egy részletet Tibor Ernőről:
Amikor a Körös-vidéki Múzeum a hetvenes évek elején nepirendre tűzte Nagyvárad képzőművészeti múltjának, értékelésre váró hagyományainak felkutatását, reprospektív bemutatását, a Leon Alex és a Balogh István életművét szemléltető kiállítások után nyílt meg 1974-ben Tibor Ernő festményeinek gyüjteményes tárlata. Az összegyűjtött munkák, reprezentatív életmű – bemutatások meglepetést szereztek mendenkinek, felhívták a figyelmet arra, hogy Várad huszadik századi képzőművészeti múltja gazdagabb és jelentősebb mint sejthettük volna. Noha a körösparti város nem teremtett soha képzőművész-telepet sajátos közösségi iskola-programmal, ????? vidéki a művészeti központban élő kollégákhoz viszonyítva hátrányos helyzetükben is maradtak itt meg művészek akik jelentőssé váltak a jövő számára. Várad kultúrális szerepe megnőtt, amikor Párizshoz mérte magát. Azok közül a magyar képzőművészek közül, akiket a váradi múzeum a 70-es években a város fiaként, neveltjeként mutatott be, Leon Alex-ről már monográfgia is készült. A legmagányosabb a miniatürjeinek metafizikai félelmet sejtető, magányos fáihoz és vándoraihoz hasonló árva Balogh István még hiányzik a monográfiák sorából. Miként feledetté vált az 1979 őszén elhunyt Maczalik Alfréd művészetének értékelése, aki egész munkásságával egy tájhoz, Biharhoz, kötődött. És hiányzik a monográfiák sorából a XX. század legjellegzetesebb váradi festőművésze, Tibor Ernő, akinek alakja már nyilvánvalóan képzőművészetünk történelemkönyvébe tevődik. Tibor Ernő Várad festője volt, évtizedeken át gazdagon áradó művészete a város vidékének sajátos szellemiségéből, etnikumából a legtöbbet szívott magába. Ugyanakkor az ő festői világa fejezi ki legmagasabb szinten e tájat és lakóit. Ez egyrészt szellemi profilt jelent, másrészt témavilágának meghatározottságát: a város és szeliden dimbes-dombos környéke, Bihar falvainak sokszínű élete tárulkozik fel több száz festményén. A váradi utcák és terek, az Élesd, Belényes és Félixfürdő környéki hegyek, települések, szokásaikkal, hagyományaikkal, szertartásaikkal, a szántóföldet megművelő parasztság, Bihar sajátos és változatos népviselete ugyanezt jelentették számára, mint Nagy Imrének Zsögöd és a Csiki-medence: az ihlet és az élménykiapadhatatlan forrását. Figurális kompzicióinak kedvelt, gyakran idézett alakjai a mezei munkások, magyar és román parasztok. Egészen korai időszakától foglalkoztatta a munka és a városi munkás ábrázolása. Múzeumnyi anyagot lehetne összegyűjteni csupán Várad arcait megörökítő képeiből. Nem csupán esztétikai, de dokumentáris szempontból is különösen becsesek számunkra az ő hiteles festői feljegyzései a szecesszióról – erről az összetett kultűrtörténeti szakaszról melyet éppen napjainkban fokozott érdeklődéssel tanulmányoznak. (Lásd példáúl Paul Constantinescu könyvét az erdélyi szecesszióról). Már a huszas és harmincas években megjelent szakkönyvek, lexikonok nyilvántartották mint „impresszionista” vagy „natutalista” festőt. A szecessziót átélte. Akkor csodálkozott rá vásznain a szecesszió mással csak hasonlítható, de nem azonos, eredetien szép megjelenési szegmentumára, a váradira, amikor épült, született. A műtörténész munkáját rendkivüli megnehezitő körülmény, hogy egy egész életan át nem jelölte meg képei születésének időpontját. De vásznait egymás mellé helyezve érzékeljük, milyen volt a váradi utca hangulata a századelőn, a tizes, a huszas, a harmincas években. Életének más időszakában más-más évszakokban és szinekben, de sosam változó szeretettel újra és újra megfestette azokat a helyeket, amelyek Váradnak sajátos egyéniséget adnak. A kőszínházat példáúl, melyhez 1900-as felavatásakor Ady Endre így fohászkodott:
            „Annyi küzdés, vágy, reménység tanyája, légy méltó Szigligetihez, ehhez a mi hallhatatlan nagyunkhoz.” Számtalanszor újraálmodta Tibor Ernő más-más évszak, színek fényében a Körös partot: hol belvárosi szecessziós palotasorai a hidakkal, hol a városvégi homokbányákkal homokot lapáttal merő kocsisokkal. Rálátásos képeken sokszor örökítette meg a főterét; a Barátok templomát; a Cion Templomát az egykori Bémer teret. Legtöbbször mégis a régi nagypiacot: a háttérben felmerengő Kálvária-dombbal, avagy közelképbe helyezett magyar és román parasztok visletének kavargó szineivel, mozgalmas tömeggel: társzekerekkel, zöldség kupacokkal, fazekasok cserépedénytornyaival. A szecessziós iparművészeti tárgyakkal és finom kézműipari munkákkal berendezett lakásokat ifjukorától különös érdeklődéssel festett. Enteriőrjei hangulataiban hitelesen őrzik az egykori Bécsen túl Párizsra tekintő váradi polgárság lakberendező kúltúráját. Ugyancsak becsesek, dokumentációs szempontból is, azok a vásznai, melyeket az egykori római katolikus püspöki palota barokk termeiről festett. Mint prtréfestő is Váradnak, az örök Urbs-ának állított emléket. Portréi is, ma már hiteles művészeti dokumentumai a város egykori kulturális, politikai, vallási életének, szellemtörténetének.

   Visszatérve Tibor Ernő élete történetére, az 1911-es évekre,

1911-ben a Sas palotában bérelt műteremlakásban festőiskolát nyitott.
            1911 szeptemberében részt vett a Budapesti Művészház zsűrimetes kiállításán.
            1912 szeptember 30 – október 20 között közel 100 képet állított ki a Stockholm-i Kontsallongban.
            1912 december 17-énfeleségűl vette Léderer Márton eskülői cserépgyáros leányát, Máriát.
            1913 január 5 és 26 között Északon a Kunstforeingben 112 festményt állított ki, majd Koppenhégában mutatta be vásznait. A Kunstforing katalógus tudósít Tibor Mária népi kézimunkáiról is. Tibor Ernő Máriával kötött házassága második évben megszületett fiuk István.
Itt megint kitérnék egy kicsit, hogy ismerkedtem meg közelebbről Tibor Ernő munkásságával, élete történetével, fián, Tibor Istvánon keresztűl. Hogy is vette fel a TIBOR ERNŐ nevet a mai galériánk, mely 14 éve működik, mint kulturális központ.
Azzal kezdem, hogy a 70-es, 80-as évek ben született egy képzőművészeket összefogó kőr, ahová 2 hetenként összejöttünk és hoztul alkotásainkat, elemeztük, megbeszéltük, tanácsot kaptunk. Egy fiatal, tehetséges képzőművésznő, Székely Erzsébet volt a kőr vezetője. Kiállításokat rendeztünk,ahol bemtattunk alkotásainkból. Ez a szkszervezeti művelődési házban zajlott. A nagy változáskor, 90-ben ez megszünt. Ki-ki maga vette kézbe sorsát. Január 15-én az RMDSZ égisze alatt összejöttünk. Újságba hírdettük, hogy szeretnénk egy magyar nyelven működő képzőművész-csoportot alapítani. Jöttek vagy százan. Akkor ott megalakultunk és Torró József képzőművész ajánlotta többek között a TIBOR ERNŐ nevet, amit elfogadtunk. Hol legyen a galériánk? Egy műterem. Kértük, hogy mindenki érdeklődjön és a rákövetkező héten újból találkozzunk, addig hátha akad valami. Ugyanitt találkoztunk még 2-3 alkalommal . Csiki János és Zsugán János találtak a Kanonok soron egy pincehelyiséget. Csiki János ekkor restaurátorként dolgozott a Székesegyházban. Megnéztük a pincét, ami lesúlytó látványt mutatott. Tele szeméttel, rommal, de mi leki szemeinkkel láttuk milyen szép is lehet, ha azzá teszük. Matos Ferenc apát úrral beszéltünk, akkoriban hozzá tartozott a helység. Ő készségesen ide is adta, tegyük rendbe és használhatjuk ingyen 5 évig. Egy év és három hónap alatt minden nap nehéz és kemény munkát fektettünk bele. A sok munka láttán a sok-sok érdeklődő elmaradt, midössze 20 személy vállalta fel végig a munkát.
            1991 március 21-én ünnepélyesen megnyitottuk a kész galériát 17 alkotó művész, az alap1tó tagok, munkáival. Óriási volt az érdeklődés. Ott volt Tibor István bácsi is, vele már előbb megismerkedtem. Kértük véleményét és engedélyét a név viseléséhez. Nagyon boldog volt. Párszor még lejött a megnyitókra, de később a parkinson kor lakáshoz, majd ágyhoz kötötte. Én gyakran meglátogattam, beszámoltam a galériában történtekről. Mindig szívesen és nagy tisztelettel, szeretettel fogadott. Sokat mesélt a szüleiről, akik sokat utaztak és Tibor Ernő sokfelé vitte feleségét és kisfiát is. Öreg korára is még tele volt István bácsi lakása képekkel. Azok között élt, vigyázta, óvta az emlékeket. Nagyon örvendett annak, hogy mi a galéria tagjai tovább éltetjük NEVET.
            Tibor Ernő fia, TIBOR ISTVÁN a mi István bácsink, 1915-ben született és 1996 február 25-én halt meg, 81 évet élt. Mi 5 évig élveztük a barátságát.

Visszatérve Tibor Ernő élettörténetére, fia, István bácsi adatai alapján:

1914 eéején a lipcsei P.Beyer Comp & Sohn kiállítási termében, majd Drezdában, Breshnben, Halleban, Bergenbergenben, Frankfurtban rendezett még kiéllítást.
            1914 május a Debreceni Független Újság-ban előzetes jelent meg Tibor Ernő kiállításához, melynek szerzője a jeentős erkölcsi és anyagi sikereket hozó külföldi körút állomásait is összegezte.: „Stockholm, Göteborg, Krisztiania, Bergenberg, Koppenhága, Boroszló, Lipcse, Drezda, Budapest, Szabadka Tibor Ernő eddigi állomásai. Festőnk bemutatta Európának Nagyvárad és vidéke szépségét.
            Nemsokára katonai behívót kapott, s 1917 végéig légelhárítós tisztként szolgált az olasz és orosz frontokon. A háború idején bizonnyára kevés óra jutott a festészetre, de ismerünk egy kicsi méretű Tibor Ernő olajképet, mely egy tipikus szőke-szláv arcot, egy orosz parasztasszonyt örökít meg.
            Amikor mint légelhárítós tisztet, 1917-ben leszerelték, Nagyváradra visszatérve kialakított egyéni stílusát fejlesztette, de egyszerűsödve, tömörebben.
            1920 tavaszát Nagybányán töltötte. Több képet ismerünk ebből az időszakból, említsük meg a zöld árnyalataiban nagy szinfoltokbab megfestett „Táj bivajos szekérrel” című kompoziciót és a „Nagybányai katolikus templom”-ot, bár festészete nem vált nagybányai piktúrává.
            1921-ben több váradi művész: Maczalik Alfréd, Baróth Móricz, Udvardy Géza, Szenes Fülöp, Pozsonyi Jenő, Mund Hugo, Mikes Ödön társaságában nagy jelentőségű tárlaton a Collegium Artificum Transylvanicorum kolozsvári kiállításán szerepelt „Vássára menők”, „Barátkai völgy”, „Az őssz”, A xxxxxx partján cimmel jegyzett képeivel. ?????????????
            1923-ban Bukarestben megrendezett kiállítására a legjobb vásznait vitte el a váradi festő.
            1924 januárjában Marosvásárhelyen, majd novemberben Brassóban a Klingsor Művészeti Szalon-ban mutatkozott be egyéni kiállítással.
            1924 őszén a Tibor család hosszú Párizsi útra készült. Néhány hónap alatt a Rimanóczy utca 7 szám alatti emeleti műteremlakásból minden kincset eladtak. A következő év első hónapjait Párizsban töltötték. A családfő képeket festett Párizs nevezetes helyeiről.
            1926-ban Olaszország-i útjukon első állomásuk Velence volt, majd következett Bunen, Mureno, Sotto, Marino, Torcello. Mind a francia, mind az olasz tájakról sok képpel és még több vázlattal tért haza Tibor Ernő. 1928 újabb bukaresti sikert hozott számára. Decemberben             J. Eisenscher bukovinai festőművésszel együtt állí1tott ki a Mozart-teremben.
            1929 nyarán a festők második paradicsomába utazott xxxxxxxxxxxxxxx
            1930 év legjelentősebb eseménye Tibor Ernő életében az Erdélyi Képzőművészek Kiállítása volt Kolozsváron.
            1932 újabb egyéni kiállítás Bukarestben. 1932 után még sok portrét festett. Tibor Ernő régi barátaival Balogh Istvánnal és Maczalik Alfréddel közösen állított ki utoljára szivének városában.
            1943 július 20-án részt vett az Erdélyi Kőr kiállításán Kolozsváron. A német bevonulás után
            1944 juniusában a fasiszta hatóság Tibor Ernőt zsidó származása miatt AUSCHWITZ-ba deportálta, később a Dachau-i lágerbe vitték, ahol 1945 április 20-án Flehh-tifuszban halt meg.
            1985-ben a Nagyváradi Múzeum születésének 100. évfordulóját emlékkiállítással ünnepelte. Megjelent egy katalógus is Zintz Mária összeállításában. ????
            1995-ben a 110 éves évfordulót immár a nevét viselő „Tibor Ernő” Képzőművészeti Alapítvány tagjai rendezték meg a Tibor Ernő Galériában.

Most 2005 február 25.-én születésének 120 éves évfordulóján egy emlékesttel tisztelegnek a „Tibor Ernő” Képzőművészeti Alapítvány tagjai.

Forrás anyag.

- KORUNK folyóirat: 1983 januári száma.
   - Bölöni Sándor: Várad festője
   - Tibor István: elmondásainak jegyzetei.
   - Széll Katalin: A VARADINUM-pályázaton III. Díjat nyert munkája.

SZÉLL KATALIN, képzőművész
410585 Nagyvárad (Oradea) Str. Peneş Curcan 4. 1.a.
Tel. 0040-259-226368