Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

Szacsvay Imre nagyváradi szobra

A 19. század második felében a családi hagyományok folytatódtak a dr. Grósz családban is – Menyhért és Frigyes –, akik igen magas színvonalat értek el, noha főleg csupán pihenésként, kikapcsolódásként játszottak. Mezei Mihály, városunk egyik markáns közéleti szereplője, a sakkozás egyik jelentős helyi képviselője lett, hozzá fűződik az első német nyelvű sakkfolyóirat megrendelése is.

A sakk fokozatosan nyert polgárjogot, s lett egyre népszerűbb városunkban az idők során. A város és a megye sakkozó vezető férfiai közül megemlítjük például Lukács György, Szilágyi Dezső, Busch Dávid, Rimler Károly, Hoványi Géza, Bulyovszky József, Szűcs Dezső, Berkovics Ferenc, Bozóky Alajos, Rádl Ödön, Iosif Vulcan, Fehér Dezső stb. nevét.

A vidék sakkélete persze még csak esetleges. Szalontán, Tenkén, Székelyhídon és Margittán néhány plébános, református tiszteletes, egy-két tanító, később ügyvéd, esetleg orvos ismerkedett meg a sakkjátékkal. Pásztai Ottó sakktörténész kuriózumként említi meg, hogy Céckén és Érmihályfalván két fiatal molnár, Vass Károly és Nagy Géza, három év alatt bejárta a Monarchia számos városát, s közben megtanultak jól sakkozni. Méltó ellenfelek hiányában, lassan kedvüket vesztették, de fiaikat megtanították a játékra. Belényesben az Algimnázium tanári testületéből többen érdeklődtek a sakkjáték iránt, sőt néhány diákot is megtanítottak

Bihar megyéhez is kötődik a nagyszalontai járás esküdtje, Márki István: A sakkjáték tankönyve címen 1872-ben Gyulán megjelent sakk-könyv. Ez az első eredeti, kezdőket és haladókat egyaránt tájékoztató magyar nyelvű sakk-könyv, amelyet még Nagyszalontán írt, de időközben áthelyezték Gyulára, s a kötet már ott jelent meg. Műve hat részre tagolódik, témánk szempontjából fontos az ötödik rész, amely 71 feladványt tartalmaz, köztük Márki több saját feladványát. Ebben, említi az ország legelismertebb feladványszerzői között báró Meszéna István (1825–1881) nagyváradi honvéd ezredest, akinek több feladványát közli. Róla tudjuk, hogy részt vett a szabadságharcban, emiatt 1850-ben 10 év várfogságra ítélik, 1852-ben kegyelmet kap és előbb felesége Bihar megyei birtokán, Váradlesen gazdálkodik, és a pesti Vasárnapi Újságban közöl sakkfeladványokat 1860–1864 között. 1867 után rövid ideig kereskedelmi államtitkár az Andrássy-kormányban, 1869-től honvéd alezredes, utóbb ezredes. Nagyváradon hunyt el 1881. február 1-jén. Sajnos neve feledésbe merült, de a bihari sakkozók elismerik, mint máig legjelentősebb sakkfeladványszerzőt. Egyébként Cseresnyés István, aki az első magyar sakkrovatot 1860-tól, korai haláláig, 1866-ig vezette, és élete utolsó éveiben már az ország legerősebb sakkozójának számított, egy évig a nagyváradi jogakadémián is tanult. A szintén nagyváradi Romhy Béla is küldött be két saját feladványt 1860-ban, de ő hamar abbahagyta ezt a tevékenységet. A kötet hatodik része 83 válogatott játszmát tartalmaz, köztük két olyat is, amelyet Nagyszalontán játszottak 1870-ben, az ottani sakkozók között, anélkül, hogy nevüket említené.

Egyébként az első román sakkfeladvány 1871-ben, az 1880-tól Nagyváradon megjelenő Familia folyóiratban jelent meg, ahol állandó sakkrovat működött.

A 19. század második felében a Premontrei Főgimnáziumban és a Jogakadémián már rendszeresen sakkoztak, tanárok és diákok egyaránt. Károly József Iréneusz (1854–1929) premontrei kanonok, tudós, bár más nyoma nem maradt, egyike volt azoknak, akik jól sakkoztak, ismerte a játék logikáját is. 1886-ban a filozófia doktora lett a Schopenhauer és az akaratszabadság című disszertációjával. Értekezésében Schopenhauernek az akarat szabadságával kapcsolatos felfogását tárgyalja és álláspontja kifejtésére a sakkból hoz példát: „Egy sakkjátszmában minden játszó befolyással van ellenfele húzására, melyeket, azért mindenki szabadon visz véghez. Az egyiknek a húzása megváltoztatja a körülményeket, de ez által semminemű uralmat nem gyakorol a másik akarata felett, aki most is – a megváltozott körülményekre való tekintettel – éppen olyan szabadon akar, mint akarhatna akkor, ha a körülmények meg nem változtak volna. Az ellenfél csak különféle körülményeket adott a másik játszó működése vagy hatása számára.”

Időközben a sakk sokat fejlődött, 1851-ben Londonban megrendezték a világ első nemzetközi versenyét, 1865-ben pedig az újjáalakult Pesti Sakk-kör is megrendezte első versenyét.

Nagyvárad városfejlődési ívét leképezve, a sakkozás is eleinte elmaradt, majd a 19. század utolsó évtizedében, máig példaértékű eredményeket felmutatva, itt alakult ki az ország egyik jelentős sakkcentruma.

Gesztesi Ödön, Nagyvárad első bajnoka

Az első nagyobb sakkversenyre Nagyváradon 1893 február-márciusában került sor, három kategóriában, 24 résztvevővel. A főverseny győztese Gesztesi Ödön (1876–1919) volt, ezzel ő lett Nagyvárad első bajnoka, de őt tekinthetjük a kor legjobb váradi sakkozójának is. Városházi könyvelő volt, majd újságíró, francia nyelvű fordító. Hozzá és Niedermann (Násfay) Antal (1872–1956) postatiszthez, aki később Budapestre kerülve 1939-ben a Magyar Sakkszövetség alelnöke, majd 1940-ben társelnöke lett, kötődik a következő figyelemre méltó teljesítmény, amely által rövid időre Nagyvárad a magyar sakkpublicisztika legjelentősebb központjává vált.

1895-ben megjelent a Nagyváradi Sakkújság, majd 1895 és 1896 decembere között a Hétfői Értesítő váradi hetilap sakkrovatot indított, 1897 januárjától pedig Heti Sakkszemle címmel mellékletként megjelenő kisebb sakklapot indítanak.

Ugyancsak 1897-től, Gesztesi és Niedermann kezdeményezésére, az ő szerkesztésükben Nagyváradon jelent meg a Magyar Sakkújság, amely a harmadik volt a Magyarországon kiadott sakkfolyóiratok között. Ezzel Nagyvárad lett rövid ideig a magyarországi sakkpublicisztika fő központja. Kiváló munkatársai között ott találjuk Charousek Rezsőt és Maróczy Gézát is. A hozzáértéssel szerkesztett, igényes külsejű lap játszma- és feladványanyaga a századvég viszonylatában világszínvonalon állt, azonban anyagi okokból kilenc szám megjelenése után megszűnt.

A Magyar Sakkújság egy példánya

Nagyvárad két éljátékosa Niedermann és Gesztesi részt vett a Magyarországon először 1893-ban megszervezett levelezési versenyben is. A 19 induló közt a 12. és 16. helyeket foglalták el, ez elfogadható eredmény, mert országos verseny volt, amelyen az ország két legerősebb tábla melletti versenyzője is játszott, akik az élen is végeztek: Charousek és Maróczy.

Közben a váradi sakkozás virágkora tovább tartott. 1896. december 7-én végre bejegyezték hivatalosan a sakk-kört, 130 taggal. Elnök Szász Ágoston, alelnök dr. Hoványi Gyula, titkár Gesztesi Ödön lett. A sakk-kör helyiségét 1897. február 25-én avatták fel a Bémer téri Alacs-féle cukrászdában. Rendszeresen, több csoportban szerveztek versenyeket, részt vettek levelezési és feladványfejtő versenyeken. Mivel az anyagi lehetőségek nem engedték meg nemzetközi versenyek szervezését, így ismert mesterek meghívásával próbálkoztak. Először 1899-ben a nagy tehetségű Charousek Rezső magyar sakkmester tartott szimultánt Nagyváradon. A sakk-kör tagjainak száma rövidesen elérte a 140-et, ezzel az egyik legnagyobb volt az országban. Lelkes pártolója Beöthy László főispán volt, akinek a támogatásával nagy hatású sakkszimultánra került sor, amely a váradi sakkozás egyik csúcseseménye volt.

1900. szeptember 25-én Nagyváradra érkezett Emanuel Lasker sakkvilágbajnok, Maróczy Géza (1870–1951), minden idők egyik legjobb magyar nagymestere és Georg Marco (Gheorghe Marcu) román származású, Bécsben élő osztrák sakkmester, akit a kor legjobb román sakkozójának tekintenek, s 30 asztalon felváltva lépve adtak szimultánt. Az eredmény 29 győzelem és egy döntetlen Niedermann ellen volt. A szimultán befejezése után a mesterek megmagyarázták, hogy ki hol hibázott, emlékezve az összes játszma egész menetére. Másnap, szeptember 26-án Lasker és Maróczy vakon játszottak 4–4 táblán, minden partit megnyerve, ezalatt Marco előnyadásos játszmákat váltott a kör tagjaival, egyet elvesztve a Debrecenből átjött Dalmy Barnával szemben. Kiemelhető, hogy Lasker 27 éven keresztül (1894–1921) volt a sakk világbajnoka, Maróczy pedig abban az évben Osztrák–Magyar Monarchia bajnoka, később kétszeres sakkolimpiai bajnok, magyar bajnok, pályájának csúcsán a világ egyik legjobb sakkozója. A nemzetközi érdeklődést kiváltó esemény bizonyította a váradi sakkozók általi előrelépést, egyben lezárta a váradi sakkozás legsikeresebb évtizedét.

Maróczy Géza, minden idők egyik legjobb magyar nagymestere

1900 novemberében a sakk-kör átköltözött az október 15-én megnyílt Bémer téri Royal kávéház különtermébe. A sakkozás emlékét jelzik a falak és a mennyezet, ahol sakktémájú, színes domborműveket találunk.

Sakkozásunk a 20. század első felében

A Nagyváradi Sakk-Kör tevékenysége élénkebbé vált, évente rendeztek versenyeket, az 1902-es 26 résztvevős sakkversenyt ismét Gesztesi Ödön nyerte. Ekkor már a nagyváradi Jogakadémia hallgatói is évente két népes versenyt is szerveztek.

A magyar sakkozás kiválóságai közül néhányan Nagyváradhoz kötődnek. Megemlíthetjük, hogy a Steiner család a múlt századfordulón Nagyváradon élt. Steiner Bernát (1876–1944) matematikát tanított és néhány versenyen is részt vett. 1906-ban már Újpesten találjuk, ahol vezető szerepet játszott a sakkéletben. Két fiát, Endrét és Lajost ő indította el sakkpályájukon. Az idősebb testvér csak néhány évet élt Nagyváradon, de az 1920-as 30-as évek egyik legeredményesebb versenyzője, kétszeres sakkolimpiai bajnok lett. Öccse, Steiner Lajos Nagyváradon született 1903-ban, hamar elkerült, világszerte ismert nemzetközi mester (a mai mércével nagymester), kétszeres magyar és négyszeres ausztrál bajnok lett, sőt egyszer a sakkolimpián is a győztes csapat tagja volt.

A váradi Steiner család tagjai

1906 után Nagyvárad szerepe országosan csökken, de a sakkozás tovább terjed, szélesedik. A magántisztviselők, ügyvédek, orvosok, tanárok, újságírók, közéleti személyiségek, egyháziak közül mind többen sakkoztak. Vidéken inkább a barátságos játszmák terjedtek, de néhányan részt vettek országos levelezési versenyeken is.

Az első világháború kitörése jelentős visszaesést hozott, a Sakk-kört 1916-ban feloszlatják, vagyonát segélyként a háborúban megvakult katonák javára fordítják.

Összegzésként kijelenthetjük, hogy a váradi és bihari sakkozás fontos láncszeme volt Magyarország korabeli sakkozásának. A legvirágzóbb időszak 1893 és 1906 között volt, ekkor szervezték meg az első nagyobb versenyeket, megalakították a Sakk-kört és kiemelkedett a váradi sakksajtó is. 1900-ban Budapest és Szeged mellett Nagyváradon járt a sakkvilágbajnok és a világ második legjobb sakkozója. Nagyvárad tehát egyike volt a múlt századfordulón az ország legjelentősebb sakkcentrumainak.

A világháborút követő kedvezőtlen változások jelentősen átrendezték a váradi sakkozás lehetőségeit. Trianon után az első híradás a sakkról 1921 elejéről származik. Akkor az Egyetértés Sportkör az EMKE (később Astoria) kávéház külön helyiségében klubközi sakkversenyt szervezett. Az eredményekben szegényes időszak egyik legjelentősebb eseményére 1923. november 30-án került sor, amikor Borisz Kosztics ismert szerb sakkmester adott szimultánt Nagyváradon, 18 asztalon.

1924. február 9-én az EMKE kávéházban újból megalakult a Nagyváradi Sakk-Kör, elnöke dr. Popa Demeter, titkára pedig Balogh Mihály lett. A vezetőségbe bekerültek még Farkas János, dr. Borbély Dezső, Baumann Géza.

Évente szervezett versenyt, azonban a 30-as évek második részében, amikor több sportág visszaesett, a sakkról sem lehetett sok érdemlegeset feljegyezni. Jelentős volt a sakkozás szempontjából is az Újságíró Klub megalakulása, a váradi újságírók, írók, többsége jól sakkozott, köztük Árvay Árpád, Bélteky László, Katona Béla, Paál Árpád, Tabéry Géza stb. A környező nagyobb városokban tevékenykedő kollégáikkal rendszeresen megmérkőztek.

A sakkozás közben elterjedt a legtöbb társadalmi rétegben, a mindennapi élet részévé vált, de a versenyzést csak kevesen vállalták. Nagyváradon az EMKE (Astoria) kávéházon kívül, főleg a Kispipa vendéglőben és a Japport cukrászdában sakkoztak, de jelen volt a sakk a Katolikus Legényegyletben, a Katolikus Körben, a Várad-velencei katolikus kultúrházban, a Református Körben, a Lorántffy Zsuzsanna Egyletben, illetve a Makkabi Klubban stb. Természetesen a város iskoláiban vagy akár egyes borbélyműhelyekben is nagy sakkcsaták folytak.

A második világháború körülményei között nem lehetett nyugodt sportéletről beszélni, de a váradi Törekvés 33 fővel indított sakk háziversenyt Nagy György István vezetésével. A város visszatérésével a sakkbaráti kapcsolatok megerősödtek, főleg a debreceniekkel, gyulaiakkal, szolnokiakkal.

1943-ban, folytatva a hagyományokat, ismét kiemelkedő eseményre került sor. Barcza Gedeon nyolcszoros és Szabó László tízszeres magyar bajnok kiváló mesterek két napot töltöttek Váradon, előbb bemutató szimultánt 10 +10 táblán (+15 =3 -2), majd egy sakkoktató előadást tartottak.

A nyilvánvaló lemaradás ellenére is, Nagyvárad megmaradt az ország egyik sakk-központjának. A második világháború után ismét jelentős változások történtek, de ezek ismertetésére a következő részben kerül sor.

Borítóképünkön: Royal sakkemlék

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.