Szemelvények egy rendkívül gazdag életpályából

A részben szakmai, ám ugyanakkor politikai – az egyesületnek az RMDSZ-hez való viszonyát is tisztázni hivatott – fórumon elsôsorban szakemberek, agronómusok, állatorvosok, jogászok összegezték mindazokat a problémákat, melyek eddig is akadályozták, s ezután kitapinthatóan hátrányos helyzetbe hozhatják a romániai agráriumot, s azon belül az erdélyi magyar gazdát. Az ágazatban dolgozók számára szinte fölösleges felsorolni azokat, a „kívülállók" pedig épp azok okán zsebükön érzik, mire „képes" a romániai mezôgazdaság.

Megyei mezôgazdasági vezérigazgatók, szakintézmények, közbirtokossági, illetve magánerdôk, Sapard-irodák, növényvédelmi felügyelôségek, kataszteri hivatalok vezetôi, szakemberei mondták el véleményüket. Sajnos, mert a megszabott hozzászólási idôt szinte senki nem tartotta be, szakmai vitára, érdemi hozzászólásokra már nem kerülhetett sor. Pedig a gazdák véleményét is meg kellett volna hallgatni. S mert az ágazat oly átfogó terület, tanácsos lett volna legalább nagyobb témakörök szerint – növénytermesztés, állattartás, kertészet-szôlészet, erdészet – csoportosítani a megbeszéléseket, s külön tárgyalni az RMGE-RMDSZ viszonyt, miáltal minden bizonnyal alaposabb ellenzésekre is sor kerülhetett volna. Ám így is, mint az a fórum zárónyilatkozatából is kiderül, olyan javaslatcsomagot juttatnak el a parlamenthez, kormányhoz, a szaktárcához, a koalíciós pártokhoz és az RMDSZ-hez, hogy ha az elképzeléseknek csak töredéke is döntésre készteti az illetékeseket, akkor már hasznosnak bizonyult a kolozsvári gazdafórum.

Legfontosabb elvárás, hogy végre agrárstratégiája legyen az országnak, mely EU- kompatibilis, politikamentes, idôtálló s ugyanakkor kiszámítható és jövedelmezô gazdálkodást tesz lehetôvé, s ezáltal biztosítja a vidéken élôk elfogadható életszínvonalát is. Ha erre, e stratégia kidolgozására és alkalmazására még 2007 elôtt sor kerülne, akkor a nyilatkozatban megfogalmazott számos más elvárás is realizálódhatna. De valljuk be ôszintén: az elhangzott panaszáradatot – zömükben jogos követeléseket – félô, hogy senki nem hallja meg, s ha mégis, konkrét lépésekre nem számíthatnak egyhamar. Hiszen a legtöbbjük komoly anyagi-pénzügyi támogatást feltételez. Igaz, az agrártárca folytatja a korábbi gyakorlatot, s öt hektárig segíti a gazdálkodókat. Ám sokan ezt szociális és nem agrártámogatásnak tartják. Épp ezért a munkaügyi minisztérium dolga lenne azzal foglalkozni. A tulajdonképpeni agrártámogatásnak pedig a sokkal hatékonyabb formáit kellene feltárni s alkalmazni.

Elhangzott olyan kijelentés is, hogy sokan immár szégyellik a kapát. S ebben mintha lenne is némi igazság. Nem a kapás talajmûveléshez való visszatérés igénye fogalmazódott meg abban, hanem a munkamorál jelenlegi állapotát jellemezte a hozzászóló, jelezve, hogy a sok elvárás, panasz helyett inkább lásson munkához az erdélyi gazda, merjen vállalkozni, hogy gazdasága ne a túlélést, hanem az árutermelést szolgálja. Persze, hogy 15 év bukdácsolásai után nem könnyû piacorientált gazdálkodást elindítani, s közben az EU szigorodó elvárásainak is eleget tenni. Éppen a magyarországi gazdatüntetés lehet a tanulság arra, hogy miként kellene eljárni. De minél elôbb, hogy a kormányzat kellô figyelmet szenteljen végre az ország lakossága mintegy 40 százalékának munkahelyet és megélhetési lehetôséget adó agrárágazatnak.

Míg termôföld lesz, a gazda megmarad, élelemre pedig mindig szüksége lesz a társadalomnak. Szakmabeliek, gazdálkodók, de politikusok, kormányzati illetékesek feladata is úgy foglalkozni ezzel az ágazattal, hogy az ország élelmezési biztonságán túl a mezôgazdaságban dolgozók megélhetési, fejlôdési biztonsága is garantált legyen. Ennek egyik feltétele –a kivitelezhetô agrárpolitikán és -támogatási rendszeren túl – a gazdálkodók szövetkezése. Erre immár adottak a törvényes keretek, még ha azok nem a legjobbak is. Ugyanakkor az uniós támogatások sikeres megpályázása is az összefogást, a társulást teszik szükségessé.

„Itt az idô, hogy hallassuk szavunkat" – mondta az RMGE tiszteletbeli elnöke. Valóban hallatnia kell szavát a gazdának, éppen az RMGE révén, hiszen az egyszerû falusi embernek nem kenyere a szónoklás, a tiltakozás városi formáihoz sem folyamodik. Ám a politikumnak ajánlatos még hallgatására is odafigyelni. Az RMDSZ pedig semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül a Kolozsváron elhangzottakat. Igaz, zömükben RMDSZ-tagok támogatták azt az állásfoglalást, mely az érdekvédelmi szervezet és a gazdaegyesület viszonyának rendezését szorgalmazta. De ennél fontosabb mindaz, amit az ágazati gondok orvoslása kapcsán fogalmaztak meg az egybegyûltek az RMDSZ-nek is címezve elvárásaikat. Azokra sürgôsen választ kell adnia, s az erdélyi magyar gazdák érdekeit maradéktalanul képviselnie kell a kormányban is és a parlamentben is. Hisz ha nem következik be számottevô jobbulás még az EU-csatlakozás elôtt, az RMDSZ nemcsak egyik legjelentôsebb szavazóbázisát veszíti el, hanem magyarságunk, hagyományaink, megmaradásunk letéteményesét is. Egyre idôszerûbb tehát a címbeli kérdés, s arra elsôsorban nem az RMGE-nek, s nem holmi újságíróknak kell megtalálniuk a megnyugtató választ.

Egyébként az összefogás, a szövetkezés, az „egy ernyô alá való tartozás" igénye több ízben is megfogalmazódott a kolozsvári agrofórumon: az RMGE-hez szeretnének társulni a közbirtokossági és magánerdészetek, az egymással még szembeforduló állattenyésztôi társulások is, hisz rájöttek: a bukaresti kormányzat – a jelenlegi is – nehezen ismeri el partnernek a civil és a szakmai szervezeteket. Ám egy lényegében majdnem félmilliós tagságú gazdaegyesülettel már kénytelen lesz szóba állni a szaktárca is, a kormány is, sôt, a parlamentben is hallathatja szavát.

FERENCZ L. IMRE